Bence
11 °C
25 °C

Megváltoztathatja a párizsi támadás a választások kimenetelét?

2017.04.21. 19:32 Módosítva: 2017-04-21 19:32:51

Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtökön lövöldözés volt Párizs központjában, a támadást pedig az Iszlám Állam vállalta magára. Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztás első fordulóját, ebben a helyzetben különösen fontos lehet ez a támadás, de azt egyelőre nem tudni, befolyásolja-e majd az eredményt - írja a BBC.

Kihasználják a támadást

A felmérések szerint második helyen álló Marine Le Pen számára jobbkor nem is jöhetett volna a lövöldözés. A szélsőjobbos jelölt Fillon és Macron mellett lefújta utolsó kampányrendezvényét, pénteki beszédében azonban arra szólította fel a francia kormányt, hogy azonnal állítsa vissza a határellenőrzéseket és utasítsa ki az országból azokat, akik megfigyelés alatt állnak. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a Karim Cheurfi névre hallgató támadót ismerte a francia hírszerzés, éppen feltételezett terrorista kötődései miatt. 

François Fillon szintén keményen nyilatkozott az ügyben, szerinte Franciaországnak meg kell mutatnia az ellenségeinek, hogy összetartó és nem fél. Azt is elmondta, vannak olyanok, akik „nem vették figyelembe a gonosz egészét″, amivel vélhetően a jelenlegi szocialista vezetésre gondolt. Emellett azt is megígérte, ő keményebben fog hozzáállni a dologhoz, a következő kormány feladataként az „iszlám totalitarizmus" elleni harcot tűzte ki.

Bernard Cazeneuve miniszterelnök mindkettejüket azzal vádolta, hogy cinikusan kihasználják a támadást. Fillonnak a miniszterelnöksége alatti biztonságot rótta fel, Le Penről pedig azt mondta, 

a félelmet akarja kihasználni, bármiféle szégyenérzet nélkül.

Az elmúlt időszakban látványos javulást produkáló szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon sem maradt csendben. Ő le sem fújta a kampányrendezvényét, szerinte meg kell mutatni, hogy nem lehet az erőszakosoké az utolsó szó a köztársaságiakkal szemben. A csütörtök esti televíziós vita után egyébként azt tweetelte, „a terrortámadások sosem maradnak megbosszulatlanul, a bűnrészeseket sosem felejtik el".

A jelenleg az első helyen álló Emmanuel Macron annyit mondott, egy elnök első feladatának a francia polgárok védelmének kell lennie, ő pedig engesztelhetetlen lenne az iszlám fenyegetés elleni harcban. Azt azonban kiemelte, hogy nem szabad megadni magunkat a félelemnek, ugyanis a támadók pont ezt akarják elérni.

Különös gyorsaság

Egyes szakértők szerint azt is érdemes megfigyelni, hogy milyen hamar vállalta magára a támadást az Iszlám Állam. Közleményükben azt írták, az elkövető „Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája".

Jean-Charles Brisard, hírszerzési szakértő elmondta, korábban soha nem ismertek el egyetlen támadást sem ilyen hamar. Szerinte ennek vagy az lehet az oka, hogy a szóban forgó emberek kapcsolatban álltak egymással, vagy hogy a terrorszervezet hírügynöksége elhamarkodta a bejelentést.

Kommandósok a Champs Elysées-en csütörtök este
Kommandósok a Champs Elysées-en csütörtök este
Fotó: Christian Hartmann

Annyi mindenesetre biztos, hogy a támadás ott fog motoszkálni az emberek fejében, mikor az urnákhoz járulnak, azt azonban senki sem tudja, hogy ez mekkora szerepet játszik majd. Hasonló volumenű esetek vezettek már korábban a jobboldali ideológiák elfogadásához és visszautasításához is, ezért különösen nehéz eldönteni, mi lesz most hétvégén. 

Donald Trump, amerikai elnöknek ettől függetlenül persze sikerült, ő Twitteren azt írta, a franciák nem fognak tovább tűrni, a párizsi terrortámadás nagy hatással lesz a választásokra.