Hedvig
9 °C
24 °C

Valószínűleg törvényt sértett Trump volt tanácsadója

2017.04.25. 19:26

A képviselőház kormányzati ellenőrzéssel foglalkozó bizottságának keddi közleményéből kiderült, Michael Flynn valószínűleg törvényt sértett azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra az oroszoktól és törököktől kapott bevételeit – írja a Washington Post

A bizottság kedden a Védelmi Hírszerző Ügynökségtől kapott dokumentumokat nézte át, melyekből több dolog is kiderült. A bizottság vezetői elmondták, Flynn

nem említette, mikor a biztonsági tanúsítványának visszaállításáért jelentkezett, holott az igénylő papírokat egy hónappal Moszkvából való visszatérése után töltötte ki. Emellett arra is kitértek, hogy habár volt katonatisztként Flynn-nek különleges engedélyre lett volna szüksége, hogy megjelenhessen az RT gáláján, ilyet a férfi a jelek szerint nem kért.

A bizottság a Fehér Háztól is kért Flynn-hez kapcsolódó dokumentumokat a Trump beiktatása előtti időkből, ez azonban nem vezetett sehova, innen ugyanis egyetlen papírt sem kaptak. Marc Short, a Fehér Ház jogalkotási ügyi igazgatója levelében azt írta, a kért dokumentumok nincsenek a birtokukban.

Ha bebizonyosodik, hogy Flynn törvényt sértett, annak komoly következményei lehetnek. A férfi akár öt év börtönt is kaphat, a bizottság feje szerint pedig be kéne fizetni a külföldről kapott pénzeket, ami az ő esetében több tízezer dollárt jelentene.