Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Brazil őslakosok csaptak össze rendőrökkel a parlamentnél

2017.04.26. 09:44

Káoszba torkollott egy brazil őslakos indián közösség békésnek indult tüntetése kedden a brazil kongresszus épületénél: a katonai rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a többezres tömeget, a demonstrálók pedig nyilaikat és lándzsáikat vetették be ellenük - írja az MTI. 

Sem a rendőrök, sem a tiltakozó indiánok közül nem sérült meg senki, legalább négy tüntetőt előállítottak. 

A rendőrség szerint a tiltakozók nem tartották be azt, amiben előzőleg megállapodtak, túl közel mentek a Brazíliavárosban található Nemzeti Kongresszus épülete előtti szökőkúthoz, és azzal fenyegetőztek, hogy lerohanják a parlamentet. Az észak-brazíliai Amapá államból érkezett indiánok ezt cáfolják, mondván, a rendőrök csak ürügyet kerestek, hogy eltávolítsák őket a helyszínről. Szerintük a rendőrség brutális fellépése vezetett káoszhoz. Egyikük azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy a parlamentnél összegyűlt háromezer indián lándzsákkal és nyilakkal fog válaszolni a rendőri erőszakra.

Brazíliában, Latin-Amerika legnépesebb országában számos őslakos törzs él, zömében az Amazonas térségében. Gyakran összecsapnak a törzsi területeik közelében terjeszkedő állattenyésztőkkel, fakitermelőkkel és más vállalkozókkal. Vezetőik szerint az elmúlt években, a brazil gazdasági válság közepette súlyosbodott a helyzet.

Az amapái indiánok azt tervezték, hogy egész hétre letáboroznak a kongresszus épületénél, és hosszú listát állították össze sérelmeikről. Szerintük Michel Temer államfő kormánya megpróbál lazítani az Amazonas védelmét szolgáló intézkedéseken, hogy állattenyésztők és más nagypénzű vállalkozók rátehessék kezüket a földjeikre.