Huba
17 °C
33 °C

Horror lett a tajvani pár túrája Nepálban

2017.04.26. 21:27 Módosítva: 2017-04-26 21:27:33

Megtalálták azt a tajvani párt, amelyik 47 napja tűnt el a nepáli Himalájában. A pár férfi tagja, a 21 éves Liang Cseng Jue kritikus állapotban, de élve került elő. Barátnőjét azonban nem sikerült megmenteni, számolt be az esetről a BBC.

A 19 éves Liu Csencsunt néhány méterre barátjától, már halottan találták. Barátja elmondása szerint három nappal korábban hunyt el.

A férfit már egy nepáli kórházban ápolják. Orvosa elmondta, hogy a túrázó 30 kilót fogyott, de nincsenek súlyos sérülései. 

Túrának indult, horror lett

A két tajvani egyetemista február elején érkeztek Nepálba. Beszámolók szerint a pár már az út elején sokat veszekedett. A lány utolsó Facebook-üzenete az volt: "Bárcsak sosem jöttem volna ide."

Március 9-én a heves havazás ellenére mégis elindultak a hegyekbe. A családjuk másnap kezdett aggódni, amikor telefonon kellett volna jelentkezniük. Ezután kezdték keresni őket, de az állandó havazás és a rendszeres lavinák nehezítették a munkát.

A szerencsétlenül járt túrázókat végül hét héttel később találták meg. A mentőalakulat egyik tagja azt mondta, a pár vélhetően megcsúszott egy keskeny, meredek ösvényen, és barlangszerű hasadékba zuhant. Innen nem tudtak kimászni.