Feltámadtak a tetszhalálból a szomáliai kalózok

Az Aris 13 nevű olajszállító Srí Lanka-i legénységének 2017. március 13-án minden oka megvolt arra, hogy biztonságban érezze magát Szomália partjainak a közelében. A kalózkodás nemcsak visszaszorult évekkel ezelőtt, hanem a kalózok látszólag el is tűntek. 2016-ban egyetlen sikeres akciójukról sem jött hír a térségből.

Csak egy kis vizet kértek

A Srí Lanka-i legénység volt az a peches társaság, amelynek tagjai először érezték meg a saját bőrükön a már leírt szomáliai kalózok nagy visszatérését. A támadás egyszerű fortéllyal indult: a gyanútlan tankert egy hánykolódónak látszó csónak közelítette meg, a rajta lévők vízért könyörögtek. A Srí Lanka-iak a körülményekhez képest viszonylag szerencsésnek mondhatják magukat, mert a túszul ejtőiket a hatóságok végül valahogy rákényszerítették arra, hogy váltságdíj és feltételek nélkül elengedjék őket.

Azóta már egyértelmű: az Aris 13-é nem egyszeri eset volt, hanem egy sorozat első darabja. Az Economist e heti összesítése szerint az előző hónapban öt megerősített kalóztámadás történt az Ázsiát és Európát összekötő tengeri útvonalon, az Ádeni-öbölben, míg a Foreign Policy már április 9-én arról írt, hogy hat kalóztámadás-gyanús eset történt mostanában Szomália közelében, amiből öt volt sikeres, és ebből három egyetlen hét leforgása alatt zajlott le.

A sikertelen kísérlet célpontja egy Libanonban regisztrált teherhajó volt, amit egy szombat este kerítettek hatalmukba a kalózok, de vasárnapra el is hagyták, mert a legénységet képtelenek voltak túszul ejteni, ők egyszerűen bezárkóztak egy biztonsági helyiségbe.

Nagy Szájéknak nem létezik túl nagy falat

A Galmudug tartománybeli Afweyne Dhibic, „Nagy Száj" vezette kalózok áldozatai közé került viszont április 2-án egy indiai hajó, amelynek a tizenegy fős legénységéből egyelőre csak két embert sikerült kiszabadítani, a többi kilenc még fogságban van. Pár nappal az indiai hajó után egy pakisztáni tulajdonú, élelmiszert szállító teherhajóra csaptak le.

A kalózokról ráadásul azt sem lehet mondani, hogy csak kispályán próbálkoznának. Márciusban egy nagy halászhajóra vetettek szemet, állítólag azzal a céllal, hogy később úszó bázisnak használják még nagyobb hajók eltérítéséhez. Ez régen is így volt. A szomáliai kalózok célba vettek bármit, ami úszott, a kis jachtoktól kezdve az óriási olajtankerekig, idézte fel a New York Times.

Az aranykoruk nagyjából a 2008 és 2012 közötti időszakra esett. Azon belül is a csúcspont 2011-ben volt. Ebben az évben 758 tengerészt tartottak fogva túszként. A szomáliai vizek akkoriban a világ legveszélyesebbjének számítottak, 2008 és 2011 között úgy 700 kalóztámadás történt errefelé. A kalózkodás a szállítmányozó iparnak és az érintett kormányoknak körülbelül 7 milliárd dollárjába (kb. 2000 milliárd forint) került csak 2012-ben.

Pénzeső hullott rájuk

Ahogy a New York Times felidézte, a kalózok tipikus munkamódszere a következő volt: éjjel felmásznak a fedélzetre, a kapitányfülkéhez sietnek, fegyverrel átveszik az irányítást, aztán visszavonulnak a part menti búvóhelyeikre, és várják, hogy megkapják a váltságdíjat a legénységért. A pénz sokszor szó szerint az égből hullott hullott rájuk, mert sok cég a szomszédos Kenyában arra specializálódott, hogy ejtőernyővel kézbesítsen készpénztömböket. A kalózoknak még szóvivőjük is volt.

De a kalózkodás valahogy abbamaradt, a kalózok eltűntek. 2011-ben még 237, egy évvel később 75, 2013-ban már csak 15 támadást regisztráltak Afrika szarvánál, idézte pár éve a Nemzetközi Tengerészeti Iroda adatait a BBC.

De aztán jöttek a fegyveres őrök

A kalózok nyilván nem önszántukból tértek jó útra. A visszaszorításukban az egyik legfontosabb faktor az volt, hogy a potenciális áldozatok rendesen megnehezítették a dolgukat. Megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Az Economist szerint a biztosítási díjak elszállása rákényszerítette a szállítmányozási cégeket, hogy fegyveres őrökbe invesztáljanak, és a hosszabb, biztonságosabb útvonalra terelte őket, távolabb a szomáliai partoktól. 

Ehhez jött hozzá, hogy egyre több és hatékonyabb nemzetközi őrjárat szelte a vizeket. A cirkáláshoz felhasznált üzemanyag iszonyú sok pénzt emésztett fel, mert Szomália partvidéke úgy 3 ezer kilométert jelent. A kalózok azért is kaphattak új erőre, mert lankadt az éberség.  A NATO tengerészeti ereje a támadások megszűnésére hivatkozva elvonult Afrika szarvától decemberben. A menekültválsághoz kapcsolódó embercsempészet keltette helyzet a Földközi-tengerre, az Oroszországgal növekvő feszültség a Balti-tenger térségébe vonzotta át a NATO véges erőit.

Elbízták magukat a hajósok

A veszély csökkenésén felbátorodva sok teherhajó is alább adott a költséges óvatosságból, például a fegyveres őrök jelenlétéből vagy abból, hogy gyorsabb tempóban, a parttól távolabb hajózzon, sorolta az előzményeket a Foreign Policy. Az Aris 13 esete beleillik ebbe a képbe: a parthoz közel hajózott, és elég lassan ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet. Fegyveres őr pedig nem volt rajta.

A kalózok pár évvel ezelőtti eltűnését, majd – most – az újbóli felbukkanásukat azonban nem lehet megérteni anélkül, hogy tudnánk, kikről is van szó. A part menti városokban élő fiatal férfiak könnyű prédái a bűnszervezeteknek, nem nehéz őket rábeszélni arra, hogy felcsapjanak kalóznak. Néhány jobb év után Szomália megint pusztító szárazsággal és fenyegető éhínséggel küzd, a halászat mindennél fontosabb megélhetési forrás lenne. Csakhogy az ipari léptékben halászó külföldi, főleg ázsiai hajók lerabolják a környező vizeket.

Szomália Robin Hoodjai

A szomáliai kormány nem védte meg a helyieket a külföldi halászok pusztításától, a kalózkodásban pedig megvolt egyfajta Robin Hood-szerű, lázadó életforma vonzereje. A kalóznak állók hősnek érezhették magukat, akik védik a saját vizeiket. Ugyanakkor a kalózok műveleteit a háttérből legtöbbször gazdag üzletemberek finanszírozták, akik kihasználták a szegény, kétségbeesett fiatal férfiakat. Az újdonsült kalózok sokan még csak úszni sem tudtak, és ha rosszul alakultak a dolgok, vízbe fulladtak a tengeren, írta a New York Times elemzése. 

És mindezért mit kaptak? A Világbank, az Interpol és az ENSZ 2013-as tanulmánya szerint 400 millió dollárt (nagyjából 117 milliárd forint) zsákmányoltak a kalózok 2005 óta a Szomáliai-félsziget térségében. A jelentés, amely 30, kalózokkal készített interjút használt fel, feltárta azt is, hogy a kalózok maguk csak a teljes zsákmány elenyésző töredékét, 0,01-0,025 százalékát kapják meg fizetségként. A pénzüket főleg alkoholra, prostituáltakra és drága kocsikra költik. A jelentés szerint a finanszírozók teszik zsebre a teljes zsákmány 30-75 százalékát, amit aztán legális üzletekben tisztára mosnak a félszigeten.

Az ISIS is tehet róla

Az átmeneti visszaszorulás a kalózkodásban azoknak a segélyszervezeteknek is volt köszönhető, amelyeket megpróbáltak alternatívát ajánlani helyi halászati projektek indításával, munkalehetőség teremtésével. Csakhogy, ahogy a szomáliai korrupcióellenes szervezet, a Marqaati (jelentése: Szemtanú) vezetője, Mohamed Mubarak a New York Timesnak elmondta: ezek a programok a saját maguk áldozataivá váltak. Sikerük volt, csendes évek jöttek, mire visszavonták a forrásokat a területről. Kellett a pénz másra, például az Iszlám Állam (ISIS) elleni küzdelemre, miután az ISIS célba vette a puntföldi parti városokat.

A helyi halászok élete addig nem lesz könnyebb, amíg nem áll le a külföldi, illegális, nagybani halászat a környéken. A szomáliai törvények a halállomány védelme érdekében elvben megtiltják az idegen hajóknak, hogy a parttól 24 kilométeren belül halásszanak. A helyi jog tiltja a természetet kizsákmányoló halászati módszereket is. A törvényeket viszont nincs, aki betartassa a zűrzavaros politikai helyzetben Szomáliában, főleg Puntföld és Galmudug tartományban, amelyek még szomáliai mércével mérve is különösen problémásak.

Messziről bűzlő díjbeszedések

Az Economist felidézte: Galmudugnak jelenleg nincs elnöke, és a helyi kormányzat beleragadt a küzdelembe az Ahlu Szunna Valdzsama nevű iszlamista milícia ellen. Puntföld kormányzata kicsivel jobb helyzetben van, de annak is gondot okoz fizetni a biztonsági erőket. Sok parti városban lényegében mindenki azt csinál, amit akar. Galmudugban nincs is tengerészeti hatóság.

Mindeközben pedig mindent behálóz a korrupció. Simán kapnak dél-koreai hajók szabálytalanul halászati engedélyt, ha kifizetik érte a kenőpénzt. Előfordul az is, hogy helyi fegyveres csoportok úgynevezett „díjakat" szednek be, amik gyanús, hogy valójában illegális sápok. A Foreign Policy szerint három ilyen incidens is kiderült Galmudugban ebben az évben, mindegyikben állítólag a helyi parti őrség volt érintett, ugyanakkor a tartománynak hivatalosan nincs parti őrsége.

Van arra tehát bőven gyanú, hogy magasabb körök összejátszanak a kalózokkal. Ezt erősíti az is, hogy a közelmúlt támadásai közt volt olyan, ami 160 kilométerre a parttól történt, messze túl az egyszerű kalózok által járt szokásos sávon.

Talán soha nem is tűntek el igazán

A nemzetközi tengeri őrjáratok nincsenek rá felhatalmazva, hogy megakadályozzák a külföldi halászatot. Ezen kellene változtatni a Foreign Policynak nyilatkozó Szaid Dszama, korábbi Szomáliai halászati miniszterhelyettes szerint. „Ez prioritás. Szükség van mandátumra ahhoz, hogy a nemzetközi tengeri erők Szomália partjainál vizsgálhassák a halászhajókat" – mondta.

A nemzetközi szállítmányozó ipar évente 700 milliárd dollár (205 ezer milliárd forint) értékű szállítmányt visz keresztül a veszélyes vizeken. Miután az utóbbi pár évben nem voltak a szomáliai kalózoknak külföldi áldozatai, a világ figyelme másfelé fordult. Ugyanakkor, írja az Economist, kicsi, helyi hajók folyamatosan célpontok lehettek ebben a békésebb időszakban is.

A lapban Timothy Walker, a Biztonsági Tudományok Intézetének munkatársa arra figyelmeztetett mindenkit: nem ártana óvatosnak lenni a kalózok visszatérésének deklarálásával, mert igazán soha nem is tűntek el, legalábbis tágabb értelemben nem, a többség maradt a bűnözésnél, legfeljebb egy időre átállt más területre, mondjuk a drogcsempészetre.

(Borítókép: Szomáliai kalóz a partoknál, háttérben egy görög teherhajó, melyet elfoglaltak a kalózok. Fotó: Mohamed Dahir/AFP)