Vendel
5 °C
20 °C

Oroszország szerint lépfenével készül határainál az Egyesült Államok

2017.04.29. 18:11 Módosítva: 2017-04-29 18:31:04

Lépfene vírusait küldi szét katonai laboratóriumaiból az Egyesült Államok – állítja az orosz külügyminisztérium. Igaz, a jelenség nem új, az amerikaiak Utah-ban lévő katonai laboratóriumából 2005 és 2015 között kapott tíz ország 194 laboratóriuma a lépfene-baktérium spóráiból – az orosz külügy hivatalos oldalán közölte, hogy hiányolja a Egyesült Államok érdemi magyarázatát arra, mi szükség van a biológiai fegyver alapját képező anthrax szétküldésére. 

Az orosz közlemény az Egyesült Államok külügyminisztériuma által kiadott jelentésre reagált, amely azt vizsgálta, hogyan tartják be a világ országai a katonai fegyverekre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit és mennyiben tesz eleget az atomfegyver terjedésére vonatkozó tilalomnak.

Az amerikai védelmi minisztérium 2015-ben bemutatta, miképp szállítják a lépfenemintákat
Az amerikai védelmi minisztérium 2015-ben bemutatta, miképp szállítják a lépfenemintákat
Fotó: Alex Wong/Getty Images / AFP

Moszkva kifogásolta, hogy Washington úgy tesz, mintha kizárólagos joga lenne az országok fegyverkezést érintő politikájának értékelésére. „Ráadásul mindezt Washington megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásként teszi, figyelmen kívül hagyva a felmerülő kérdések rendezésére kialakult gyakorlatot, az erre létrehozott többoldalú eljárások bevonását” – írta az orosz külügyminisztérium. 

Moszkva az amerikai jelentéshez fűzött kommentárjában kifogásolta az amerikai rakétaelhárító rendszerek európai telepítési terveit, megjegyezve, hogy az Egyesült Államok továbbra sem tisztázta, ki ellen is nyújtana védelmet a rendszer. Washington egy Iránból érkező esetleges atomtámadás megakadályozásával érvelt, ám az iráni atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi megállapodások után ez okafogyottá vált, de Oroszország szerint sosem Irán, hanem Oroszország volt a valódi célpont.

Védelmi rendszerről van ugyan szó, ám Moszkva szerint az atomfegyverek orosz-amerikai egyensúlya bomlik meg azzal, ha az amerikai rakétatelepítéssel sérül a kölcsönösen biztosított pusztítás elve, azaz, ha az egyik fél – jelen esetben az oroszok – atomarzenálja nem jelent azonos mértékű fenyegetést a másikra. A hidegháború évtizedeinek békéjét biztosító egyensúly rendszere a Szovjetunió felbomlása után is fennmaradt. 2001-ben az Egyesült Államok felmondta a védelmi rakétarendszerek telepítésére vonatkozó 1972-es egyezményt, Moszkva szerint Washington ezzel készítette elő a jelenlegi helyzetet.