Ilona
18 °C
34 °C

Több száz civil halt már meg az Iszlám Állam elleni légicsapásokban

2017.04.30. 20:12

Az amerikai hadsereg vasárnapi, hivatalos közleménye szerint legalább 352 civil vesztette életét az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban végrehajtott légicsapásokban 2014 óta – írja a Reuters.

A hadsereg havi, civil áldozatokat összefoglaló értékelésében azt írta, 2016 novembere és 2017 márciusa között 45-en haltak meg, valamint 80 olyan halálesetről is beszámolt, ami korábban még nem lett bejelentve. A jelentés szerint márciusban három különböző légicsapásban összesen 26-an haltak meg, valamint az is szerepelt benne, hogy 42 bejelentést jelenleg is vizsgálnak. 

A katonaság hivatalos számai jóval alacsonyabbak, mint amikről a külső elemzők beszámolnak. Az Airwars nevű szervezet szerint több mint 3000 civil halt már meg a koalíció légicsapásaiban. 

A Pentagon egy közleményben azt írta, sajnálják a civilek életének akaratlan kioltását és együttérzésüket fejezik ki azok számára, akiket érintenek a légicsapások.