Bíróság előtt a gyilkoló német menekültvadászok

2017.05.02. 15:13

Kedden kezdődött annak a négy német férfinek a tárgyalása, akik tavaly olyan súlyosan megvertek egy 40 éves kazah származású férfit, hogy az néhány nappal később belehalt sérüléseibe – írja a Local.

A 19 és 35 év közötti, állítólag kelet-európai származású férfiak szeptemberben döntöttek úgy, hogy az észak-rajna-vesztfáliai Waldbrölben elmennek „menekültekre vadászni", miután egyikük szerint közülük néhányan egy lány után leskelődtek. 

A szemtanúk beszámolói alapján összerakott nyomozati anyag szerint a férfiak először együtt elmentek inni, aztán boxerekkel és baseball ütőkkel felszerelkezve elindultak megleckéztetni a menekülteket. Találkoztak is néhánnyal, de nekik sikerült elmenekülniük. Ezt követően még véresre vertek egy férfit, mielőtt egy parkolóban találkoztak 40 éves áldozatukkal, akivel már néhány nappal korábban is összeszólalkoztak.

Egyelőre nem tudni, mitől fajultak el a dolgok. Az ügyészek szerint a 19 éves vádlott ütötte meg először az áldozatot, majd a többiek is beszálltak. A férfi ugyan a földre került és többször megpróbált elmenekülni, a négy elkövető ennek ellenére is tovább ütötte őt. A vérbe fulladt találkozó következtében a 40 éves férfinek betört a koponyája és traumás agysérülést is szenvedett, kilenc nappal később pedig a kórházban meghalt.

Az áldozat felesége mindig azt mondja, egyszerűen képtelen feldolgozni, hogy bírták tovább ütni a férjét, mikor már rég a földön feküdt.

– mondta a férfi családjának ügyvédje. Az ügyben a család is részt vesz, az ügyvéd szerint ugyanis a két gyereket traumatizálta apjuk erőszakos halála.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport