Trump bizottságot hoz létre a választási csalások kivizsgálására

2017.05.11. 23:34
Donald Trump elnöki rendeletet írt alá, amely egy, a választási csalásokat kivizsgáló bizottság létrehozását irányozza elő. A hivatalos nevén Elnöki Bizottság a Választások Tisztaságáért testület vezetője Mike Pence alelnök lesz.

Trump a megválasztása után többször hangoztatta, hogy országszerte széles körben történtek választási csalások. Azt állította, hogy sok helyen illegális bevándorlók is szavaztak, vagy egy-egy, a személyazonosságát nem igazoló szavazó több helyen is voksolt. Ezt a demokrata párt részéről azóta is leginkább összeesküvés-elméletnek tekintik.

Trump januárban jelentette be, hogy bizottságot hoz létre a vélelmezett választási csalások kivizsgálására, és egy olyan ellenőrzési rendszer kidolgozására, amellyel a jövőben kizárható csalásnak még a gyanúja is. Az elnöki rendelet aláírása után a Fehér Ház bejelentette: kétpárti bizottságot hoznak létre, amely azonban nemcsak a tavalyi elnökválasztáson feltételezett csalásokat vizsgálja majd ki, hanem minden problémát, amely az elmúlt években a választások körül felmerült, így a demokrata párti kifogásokat is.

„A bizottság felülvizsgálja majd mindazon politikát és gyakorlatot, amely megerősíti vagy éppenséggel aláássa az amerikai nép tisztességes választási rendszerbe vetett bizalmát” – mondta az elnöki rendelet aláírása után a Fehér Ház szóvivője.

(MTI)