Macron első útja Merkelhez vezet

2017.05.12. 16:10

Berlinbe utazik bemutatkozó látogatásra  Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, beiktatása után egy nappal, írja az MTI. Ez lesz az első hivatalos útja elnökként.

A berlini kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel várhatóan késő délután tárgyal majd az új francia államfővel, akit katonai tiszteletadással fogadnak. A megbeszélés után közösen sajtótájékoztatót tartanak.

GettyImages-494528922
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Az új francia elnök mindenekelőtt gazdasági kérdésekről tárgyal majd a német kormányfővel. Merkel a független, centrista jelölt megválasztása után rögtön jelezte, hogy Németország támogatja a francia gazdasági reformokat. Ezt egy csütörtök esti rendezvényen is megerősítette, aláhúzva, hogy nyitott a közös beruházási, gazdaságfejlesztési programok gondolatára, azért is, mert Németország lemaradásban van a digitális gazdaság területén.

Angela Merkel az államfőnek megválasztott volt francia szocialista gazdasági miniszter által régóta szorgalmazott euróövezeti közös költségvetés ügyéről elmondta, hogy már 2013 óta foglalkoztatja az elképzelés. Felfogása szerint az eurót használó 19 európai uniós tagország közös költségvetése a szerkezeti reformok iránt elkötelezett tagok támogatására szolgálhat. 

A kancellár korábban arról is beszélt, hogy nagy feladatok állnak az új francia elnök előtt, és szeretne együttműködni vele a munkaerőpiaci helyzetet már rövid távon javító reformok előmozdításában.

A német szocdemek is támogatják

A Merkel mögött álló jobbközép CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) is a francia gazdasági, munkaerőpiaci reformok támogatását javasolja. Sigmar Gabriel külügyminiszter, alkancellár, az SPD egyik vezetője ehhez hozzátette azt is, hogy szerinte a szigorú - a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését a középpontba helyező - irányvonalra utalva aláhúzta, hogy szakítani kell a "pénzügyi ortodoxiával", költségvetési mozgásteret kell biztosítani a tervezett reformok végrehajtásához, közös  német-francia beruházásokat kell indítani és támogatni kell Emmanuel Macron kezdeményezését a közös euróövezeti költségvetés megteremtéséről.