Olivér
1 °C
5 °C

A stáb tudott arról, hogy Trump tanácsadója a törökök lobbistája volt

2017.05.18. 07:24 Módosítva: 2017-05-18 07:24:45

A The New York Times és más amerikai médiumok szerint Donald Trump stábja  mégis tudott arról, hogy Törökország lobbistája volt az amerikai elnök első nemzetbiztonsági tanácsadója, az azóta lemondatott Michael Flynn, írja az MTI. 

A Fehér Ház márciusban még tagadta ezt, holott erről maga Flynn tábornok, majd az ügyvédei is tájékoztatták Donald Trump átmeneti csapatát - olvasható a The New York Timesban. A  liberális lap információi szerint Michael Flynn már akkor is szövetségi vizsgálat alatt állt, amikor még ki sem nevezték, és erről Trump munkatársainak tudomásuk volt. A tábornok ellen azért indítottak vizsgálatot, mert kiderült, hogy a tavalyi elnökválasztási kampány idején titokban - üzletemberek közvetítésével - a török kormány fizetett lobbistája volt.

Az ellene folyó vizsgálatról az igazságügyi minisztérium értesítette a tábornokot, akinek ügyvédje erről január 4-én beszámolt a Fehér Házban az ügyek átvételét intéző csapat vezető jogászának, Donald McGahnnak, aki jogi tanácsadóként most is a Fehér Házban dolgozik. A leendő nemzetbiztonsági tanácsadó ügyvédje kétszer is tárgyalt erről vele. A The New York Times szerint a Fehér Ház újdonsült munkatársi gárdája jóval korábban tudott a Flynn elleni nyomozásról, mint ahogyan az március elején nyilvánosságra került.

Michael Flynnt ezek ellenére kinevezték nemzetbiztonsági tanácsadónak. A The New York Times szerint a megbízatás lehetőséget teremtett neki arra, hogy hozzáférjen csaknem valamennyi titkos hírszerzési anyaghoz.

A McClatchy portál információi szerint Flynn napokkal Donald Trump beiktatása előtt megakadályozta egy olyan hadművelet végrehajtását, amelyet még az előző elnök, Barack Obama rendelt el az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen. Feltételezhetően azért tette ezt, mert azt Törökország ellenezte.

A McClatchy szerint egy olyan hadműveletről van szó, amely az IÁ székhelye, a szíriai Rakka ellen intéztek volna. Bár nem derült ki, hogy Flynn miért akadályozta ezt meg, az tudható, hogy Ankara ellenez minden olyan, az iszlamista terroristák ellen irányuló hadműveletet, amelyet az IÁ elleni nemzetközi koalíció a szíriai kurdokkal közösen hajt végre.

A portál úgy értesült: Flynn 500 ezer dollárt kapott Törökországtól arra, hogy képviselje az érdekeit, de ekkor még nem volt bejegyezve az igazságügyi minisztériumban külföldi ügynökként, ezt csak később történt meg, visszamenőleges hatállyal.

A Fox televízió nagyrészt a The New York Timesban megjelent információkra támaszkodott, de felidézte azt, hogy Trump csak saját beiktatása után 24 nappal, február 13-án kényszerítette lemondásra Michael Flynnt. Akkor is azzal az indokkal, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó félrevezette Mike Pence alelnököt a washingtoni orosz nagykövettel tartott találkozóival és megbeszéléseivel kapcsolatban. Michael Flynnről később az is kiderült, hogy a Russia Today orosz tévétársaságtól is kapott pénzt.

A Fox televízió honlapján ismét megjelent egy korábbi, pár nappal ezelőtt már publikált kommentár, amely felteszi a kérdést: "Donald Trump még mindig elnök akar lenni?".