Nem gyilkos a német nő, aki szexjáték közben elfűrészelte a szeretője torkát

2017.05.19. 22:09

Ha valakinek körfűrésszel elvágják a torkát, az ember hajlamos szándékos emberölésre, azaz gyilkosságra gyanakodni. Hét még, ha az áldozat épp ágyhoz volt kötözve, és bekötött szemmel várta a szexjáték folytatását. Elég nehéz elképzelni, hogy egy körfűrész lapja véletlenül kerül ilyen helyzetben bárkinek is a torka közelébe.

Nehéz, de nem lehetetlen.

Egy müncheni bíróság csak gondatlan emberölés miatt ítélte el Gabi P.-t, aki 2008-ban végzett a szeretőjével. A bíróság megállapította, hogy Alex H. az ágyhoz kötözve, egy beszigszalagozott úszószemüvegben, teljesen kiszolgáltatva és mit sem sejtve várta a szexjáték folytatását, amikor Gabi P. kétszer a torkára, majd a mellkasára nyomta a fűrészt, a férfi halálát okozva.

A lakás, ahol a pár szexelni kezdett, épp felújítás alatt állt, ezért volt a hálóban a munkagép. A bíróság szerint nem lehet megállapítani, hogy a nő eleve fel akarta kapni a körfűrészt, vagy csak szex közben, a pillanat hevében nyúlt-e érte.

Az ügyészség a nő naplójával próbálta bizonyítani, hogy P. ölni akart, nem sokkal korábban ugyanis kitette a férfi szűrét, ám az visszakönyörögte magát. Az is a naplóból derült ki, hogy a férfi lealacsonyító szexuális praktikákra vette rá.

A nő állítása szerint nem emlékszik semmire, csak arra, hogy a barátja fel mozdítja a körfűrészt. Védői szerint az sem bizonyítható, hogy az áldozat meg volt kötözve és nem látott.

Alex H.-t ugyanis nem az ágyban találták meg, hanem 2016-ban a kertben, aová Gabi P. elásta. A férfi szülei azt hitték, fiuk Romániába szökött.

Gabi P. végül 12 év börtönt kapott.

(TheLocal.de, sz.de)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport