Olivér
1 °C
5 °C

Már Trump vejének szerepét vizsgálják Washingtonban

GettyImages-684672388
2017.05.19. 22:04 Módosítva: 2017-05-20 10:27:21

Pénteken Trump elindult első külföldi útjára, távozása után viszont rögtön két botrány is kirobbant. A Washington Post azt az információt kapta, hogy az elnök stábjának orosz kapcsolatairól folyó átfogó vizsgálat látókörébe került egy magas beosztású személy a Fehér Házból, Trump közvetlen környezetéből. A New York Times pedig egy olyan dokumentumot szerzett meg, amely szerint Trump egy orosz hivatalnokkal beszélt az FBI igazgatójának menesztése után.

Komoly nyomás volt rajtam Oroszország miatt. Ennek most vége.

– mondta Trump az ovális irodában május 10-én, közvetlenül azután, hogy menesztette James Comey-t, az FBI igazgatóját, akinek sokak szerint a győzelmét köszönhette. Comey a héten azt nyilatkozta, Trump megkérte rá, hogy ne nyomozzon tovább az orosz szálon. Az igazgatót elsősorban azért menesztették, mert a Trump-kampány orosz vonatkozásait firtatta. A NYT által megszerzett dokumentum a május 10-i találkozó hivatalos jegyzőkönyve volt.

A Washington Post arról az átfogó vizsgálatról tudott meg részleteket, amit Comey menesztése után indítottak, miután az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójáról, Michael Flynnről kiderült, hogy orosz diplomatákkal állt kapcsolatban, és  Törökországnak is lobbizott. A WP újságírója szerint az, hogy a Fehér Ház egy magas beosztottja a vizsgálat fókuszába került, mutatja a helyzet komolyságát és súlyosságát. Természetesen az, hogy valakit kivizsgálnak, még nem jelenti, hogy bűnösnek is találják majd.

A Washington Post hírét követően hamar megjelent a hír, hogy az illető Trump szűk környezetében nem más, mint az elnök veje, tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa: Jared Kushner. A New York Magazin egyik külsős szerzője twittelte ki először, hogy ezt négy forrás állítja neki, majd az Independent írta meg. A Fehér Ház egyelőre nem reagált. Ha valóban Kushner került az FBI által megkezdett, és két napja a volt FBI-igazgatóra, Robert Muellerre bízott vizsgálat látókörébe, az Donald Trump számára elnöksége eddigi legkellemetlenebb híre, hiszen a vizsgálat így hozzá is eljuthat.

(Borítókép: Mark Wilson / Getty Images Hungary)