Levente, Irén
19 °C
35 °C

Óriási dilit indított el Trump a tökéletesen elbénázott tweetjével

2017.05.31. 10:28

Az amerikai elnök eddig is híres volt az odamondogatós, velős tweetjeiről, de most gurított egy olyat, hogy azt egyrészt senki nem érti, másrészt beindult az őrület.

Trump azt írta ki, hogy 

Despite the constant negative press covfefe

Aminek az utolsó szava valószínűleg „coverage”-nek, tudósításnak indult, csak épp valamiért egy értelmetlen szó lett belőle. Így a tweetje nagyjából annyit tesz, hogy „annak ellenére, hogy a sajtó állandóan negatív színben tudfefe”.

Oké, előfordul, hogy valaki véletlenül elrontja, a macskája/kutyája/gyereke ráugrik a billentyűzetre, meg ilyesmi, de olyankor azt ki szokta javítani.

Trump tweetje viszont ott maradt, és öt órán át ott volt.

Mutatjuk:

Százezer retweetnél, száznegyvenezer lájknál járt, amikor törölte. Persze beindult a mókázás is. A Fusion először azt kérdezte, hogy „Donald, minden oké?”, aztán percről percre tudósítást indított a covfeféről, egyebek mellett azt kérdezve az olvasóitól, hogy vajon hogyan kell kiejteni. Másvalaki pólót akar belőle nyomni, rögtön érkeztek is a rendelések. Van, aki azt írja, hogy lehet viccelődni, de ennél az embernél vannak az atomrakéták indítókódja is. Az Urban Dictionary is gyors volt, már olvashatók a vicces szómagyarázatok.

Lehet például kapni Kávféfét is.

Egy nyelviskola kiírta, hogy a covfefe nem egy angol szó. „Még.”

Aztán jött a többi mémszerűség:

Itt lehet még keresgélni.

Frissítés: Trump miután levette a tweetjét, kirakott egy újat, menteni próbálva a helyzetet. Ebben annyit kérdez, hogy "Ki találja ki, mi jelent igazából a covfefe? Jó szórakozást!"