A sofőr gyújthatta fel az óvodások buszát Kínában

2017.06.02. 10:40

Valószínűleg gyújtogatás okozta, és maga a vezető lobbantotta fel azt a tüzet, amely miatt 11 óvodás és két felnőtt, köztük maga a sofőr is bennégett egy buszban a múlt hónapban Kínában, írja az MTI.

A vizsgálat eredménye szerint a sofőr benzint locsolt szét a buszon, melyet egy alagútban gyújtott fel, Vejhaj városában, Santung tartományban.

A tűzben koreai és kínai óvodás kisgyerekek, a tanáruk és a buszvezető halt meg. A nyomozók benzin nyomait találták a buszban, a vezetőülés közelében pedig egy öngyújtó maradványaira bukkantak, és azt állapították meg, hogy onnan indultak a lángok. Kizárták, hogy elektromos zárlat vagy közlekedési baleset okozta volna a tüzet.

A gyermekek egy főleg koreaiak által látogatott óvodába jártak, a sofőr pedig az intézmény alvállalkozójának alkalmazottja volt. A dpa német hírügynökség úgy tudja, hogy a sofőr dühös lehetett, mert nem fizették ki neki a túlóráit és az éjszakai pótlékot. A Yonhap dél-koreai hírügynökség viszont úgy tudja, hogy előző nap átadták neki a felmondólevelét.

A rendőrség azt gyanítja, hogy a vezető előre kitervelte tettét. Erre abból következtetnek, hogy benzint vásárolt, holott a busz dízelüzemű volt, és öngyújtót is vett, pedig nem dohányzott.

A meghalt gyerekek szüleinek csoportját képviselő Kim Mi Szok viszont kétségeinek adott hangot a vizsgálat eredményével kapcsolatban, mert úgy véli, hogy a hatóságok "a sofőrre akarják kenni" a felelősséget. Mint mondta: ő olyan videofelvételeket látott, melyeken nem a vezetőülésnél, hanem a jármű jobb oldalán csapnak fel először a lángok.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport