Vilmos
18 °C
28 °C

Terroristák támadták meg egy mali luxusüdülőt

2017.06.18. 21:11 Módosítva: 2017-06-19 00:01:53

Támadás ért Maliban egy luxus üdülőhelyet vasárnap, írja az MTI. Az afrikai ország belbiztonsági minisztériumának szóvivője szerint fegyveresek rontottak az üdülőtelepre, a harcok jelenleg is tartanak, eddig legalább ketten haltak meg. 

Az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva azt állítja, hogy füst gomolyog és lövéseket hallani a helyszínen. Az ország vezetése már a helyszínre vezényelte a biztonsági erőket, amikhez csatlakoztak az Maliban állomásozó francia békefenntartó erők is. 

Az Independent szerint legalább két ember halt meg eddig a tűzharcokban. Az egyik egy francia-gaboni állampolgár, a másik áldozatot még nem sikerült azonosítani. Eddig 32 civilt sikerült kimenekíteni, a harcok azonban továbbra is folynak. A terroristák pontos száma továbbra sem ismert, a helyi erők szerint hárman vagy négyen lehetnek. 

Az üdülő Bamako, a 14 milliós ország fővárosa mellett van, és kedvelt a nyugati turisták körében.  

Korábban már volt a környéken terrorista akció

Hiába a franciák segítsége (2013 óta támogatják katonákkal az afrikai országot), a Maliban lévő iszlamista csoportok az utóbbi hónapokban ismét erőre kaptak. Az amerikai nagykövetség ki is adott egy listát a fővárosban lévő potenciális terrorista célpontokról, a britek pedig figyelmeztetik a Maliba utazókat, hogy csak akkor menjenek, ha feltétlen muszáj.

A célpontokat tartalmazó amerikai lista a diplomáciai épületek mellett hoteleket, éttermeket, templomokat és más, relatíve gyengén védett létesítményeket is tartalmazott. Azt nem tudni, hogy a most megtámadott üdülő is a listán volt-e, az viszont tény, hogy közel van ahhoz a Radisson Blu nevű hotelhez, ahol egy 2015-ös terrortámadás során 20 embert gyilkoltak meg, írja az Independent.