Vilmos
18 °C
28 °C

Kalózok lopták el a menekült-hajó motorját, 126-an odavesztek

2017.06.19. 21:49

Legalább 126 menekült fulladt a Földközi-tengerbe egy hajótörést követően a hét végén - közölték túlélők hétfőn a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) munkatársaival azután, hogy megérkeztek a szicíliai Palermo kikötőjébe. A tragédiát líbiai kalózok okozták, akik ellopták a csónak motorját. Ezután víz kezdett szivárogni a hajóba, ami végül elsüllyedt.

A múlt hét végi szerencsétlenséget csak négyen élték túl, a két nigériai és két szudáni menekültet líbiai halászok mentették, majd egy másik, Európa felé tartó hajóra tették fel őket. A hajót később az olasz parti őrség feltartóztatta, és a négy túlélőt a palermói partokra hétfőn érkezett több mint ezer menekült közé szállította, írja az MTI.

A helyi hatóságok több mint ötszáz fős csoport érkezését várják az esti órákban a szintén dél-olaszországi Salerno kikötőjébe, akiket egy spanyol hadihajó szállít Olaszországba. Év eleje óta mintegy 70 ezer menedékkérő érkezett az olaszországi partokra, ami tizenöt százalékkal több mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának május végi beszámolója szerint mintegy 1720 ember vesztette életét a földközi-tengeri útvonalon, miközben az európai partokat próbálta elérni.