László
17 °C
32 °C

Videó készült a londoni merénylő elfogásáról: puszit küldött az embereknek

2017.06.19. 11:51 Módosítva: 2017-06-19 13:39:13

Videón is látható az észak-londoni mecsetből hazatérő tömegbe belehajtó furgon sofőrjének elfogása. A 48 éves, magas erős testalkatú férfit a tömeg tartóztatta fel és fektette a földre. 

A rendőrök megérkezése után egy rabszállító kocsiba ültették be.

A sofőr  a gázolás után kiszállt a furgonból. Amikor a földre fektették, azt kiáltotta, hogy minden muszlimot meggyilkol. Egy másik szemtanú szerint azt mondta:

Megtettem a magamét.

A férfi azt is kiáltozta, hogy öljék meg. Kapott is egy-két ütést és rúgást, de átadták a rendőröknek. A férfi életét az egyik közeli mecset imámja, Mohammed Mahmoud mentette meg. Ő védte meg attól, hogy meglincseljék. 

Egy másik felvételen az látszik, hogy a férfi puszit küldött a rabszállítóból a feldühödött tömegnek.  

A férfit kórházba szállították, ahol elmeállapotát is vizsgálják, hogy beszámítható volt-e tette elkövetésekor.

A rendőrség terrorcselekménynek kezeli a támadást, amelyben egy ember meghalt, tízen megsebesültek. Részletek ebben a cikkünkben