Ha ez az ára az újságírásnak, öljenek meg minket!

2000 óta legalább száz újságírót öltek Mexikóban, huszonötöt pedig eltűntként tartanak nyilván. Közös bennük, hogy rendszeresen írtak az országot mérgező korrupcióról, a drogkartellek és a helyi politika összefonódásról, vagy nyilvánosan kritizáltak vezető politikusokat, rendőrfőnököket, tisztségviselőket.  

Tavaly Szíria és Afganisztán után Mexikó volt a legveszélyesebb ország a médiában dolgozókat ért támadások alapján. Idén viszont már a közép-amerikai ország vezeti a listát. 

Az apátia a szakmán belül egyre általánosabb, egy tavaly elvégzett kutatás szerint a mexikói újságírók közel fele szenved szenved poszttraumás stressz szindrómában vagy depresszióban. 

Nem a kartellektől félnek

Az újságírók helyzete különösen Veracruz tagállamban elkeserítő, ugyanis 2000 óta a médiában dolgozókat ért támadások ötöde itt történt.

A helyzet Javier Duarte 2010-ben kezdődött kormányzósága alatt romlott meg látványosan: a vele szemben kritikus újságírók zaklatása, megfigyelése rendszeressé vált. Duarte tavaly októberi lemondásáig összesen tizenhét újságírót gyilkoltak meg Veracruzban, négy további pedig eltűnt, ezzel magasan a legveszélyesebb állam volt a médiában dolgozóknak. 

Az állandó fenyegetettségnek meg is lett az eredménye, mert egyre több újságíró volt kénytelen öncenzúrát alkalmazni, hogy ne kerüljön veszélybe a saját vagy családja élete – olvasható a Riporterek Határok Nélkül (RSF) korábbi jelentésében. Duarte egyébként tavaly októberben mondott le, és egy állami tulajdonban lévő helikopterrel fogta menekülőre, végül Guatemalában kapcsolták le. A becslések szerint 3 milliárd dollárnyi közpénz tűnhetett el, amíg kormányzó volt. 

De az RSF szerint mostanra a Veracruzzal szomszédos Tamaulipas államban sem jobb a média helyzete, mivel ott már alig van olyan, aki a szakmában akarna dolgozni, míg azon kevesek, akik még újságírásból élnek, szinte kizárólag az állami szervek hivatalos közleményeit veszik át, kritikusabb anyagokat már nem írnak. Chihuahua, Guerrero, Michoacán és Oaxaca környéke sem jobb ebből a szempontból.

A veracruzi példán keresztül érezhető, hogy egyesek szerint miért nem a drogkartellek jelentik a legnagyobb fenyegetést az újságírókra, hanem a politikusok és a hatóságok. A Rotativa magazinnak dolgozó Hugo Cruz Ojeda arról beszélt az RSF-nek, hogy a kartellek embereivel a legtöbben nem is állnak kapcsolatban, és nem ők ijesztik meg az újságírókat „Az üldöztetést a helyi állami vezetés irányítja: a politikusok és a vezető pozíciókban lévők. Ők azok, akik civil ruhás vagy egyenruhás rendőröket küldenek rám, hogy kövessenek az utcán."

Ez a gyakorlat ráadásul egészen magas szinten mehet. A New York Times június 19-én megjelent cikkében azt állította, hogy a birtokukba jutott bizonyítékok alapján a mexikói állami vezetés régóta kémkedik újságírók és a civil szervezetek ellen. A lap információi szerint a mexikói kormány még 2011-ben, 80 millió dollár értékben vásárolt meg egy Pegasus nevű technológiát egy izraeli cégtől, hogy a terroristákról és a drogkartellekről szerezzen információt. Legalábbis a technológiát fejlesztő, és csak kormányokkal üzletelő NSO Group kizárólag erre a célra árulja, ám az NYT szerint Mexikóban arra használták, hogy a rendszert kritizáló újságírók, korrupcióellenes aktivisták és civilek ellen kémkedjenek. 

Carmen Aristegui újságírót például úgy verték át, hogy valaki a mexikói amerikai nagykövetség nevében küldött neki egy levelet, benne egy linkkel, hogy a vízumával kapcsolatban probléma akadt, amit a hivatkozásra kattintva rendezhet. 

Nem a hallgatásra

A média elleni erőszakhullám, kémkedés, megfélemlítés eredményeként jelentkező újságírói öncezúrára és a lehetetlen munkakörülményekre pár héttel májusi meggyilkolása előtt hívta fel a figyelmet Javier Valdez, Mexikó egyik elismert újságírója egy FOX-nak adott interjúban. „Az embernek ismernie kell az íratlan szabályokat: vagyis a bandák, a rendőrség és a helyi politikusok hogyan reagálnak majd egy-egy cikkre. De ezek a szabályok nagyon gyorsan változnak. Ilyen körülmények között lehetetlen újságot írni" – nyilatkozta áprilisban.

A kartellekről írt sokszorosan díjazott anyagairól és jellegzetes kalapjáról is ismert Valdezre néhány héttel később, május 15-én Sinaloa állam fővárosában, Ciliacánban nyitottak tüzet. Összesen tizenkét lövés találta el a kocsiját, azonnal meghalt. Sinaloa neve onnan lehet ismerős, hogy az ottani kartell vezetője a hírhedt drogbáró, a Köpcösként is emlegetett Joaquin Guzmán, aki 2015-ben filmbe illő módszerekkel szökött meg egy szigorúan őrzött börtönből. Azóta elfogták, és nemrég adták ki az Egyesült Államoknak.  

Valdezhez hasonlóan végezték ki márciusban a La Jornada egyik újságíróját, Miroslava Breachot, akit tizenéves fia szeme láttára lőtték agyon. Breach szintén a helyi politikai vezetés és a drogkereskedelem összefonódásáról írt cikkeket. Halála után a később szintén meggyilkolt Valdez twitterén fakadt ki:

Ha ez az ára, hogy tudósítsunk ebből a pokolból, akkor öljék meg mindegyikünket. Nem a hallgatásra!

Valdez és Breach mellett az idén lőtték le Ricardo Monluit, aki az El Politico nevű lapnál dolgozott, és rendszeresen írt a veracruzi hatóságok és a helyi farmerek közötti konfliktusokról. Éppen egy étteremből indult haza a családjával, amikor végeztek vele. 

A harminckilenc éves Cecilio Pineda Birtót is márciusban ölték meg Ciudad Altamiranóban. A helyi korrupciós ügyeket igyekezett feltárni cikkeiben, órákkal a halála előtt egy Facebook-videóban beszélt a helyi hatóságok és egy drogbáró, El Tequilero kapcsolatáról.  

Korábban többször megfenyegették, és 2015-ben már túlélt egy rajtaütési kísérletet, ezután fordult a hatóságokhoz védelemért. Akkor azt javasolták neki, hogy költözzön el az ország egyik másik részébe. Ebbe nem ment bele, így végül védelmet kapott a helyi rendőrségtől, de ez nagyjából abból állt, hogy a rendőrök időről-időre ellátogattak az otthonába, hogy aláírjon egy papírt, ami azt igazolja, rendszeresen ott járőröznek a háza környékén. Később ezt a védelmet is visszavonták, azzal indokolva, hogy már nincs veszélyben az élete.

99,7 százalékban nincs ítélet

Ezekből az esetekből is látszik, amire az újságírók munkáját védő több szervezet is felhívta már a figyelmet: a fenyegetett mexikói újságírók nem kapnak megfelelő védelmet.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) pont néhány nappal Javier Valdez halála előtt találkozott Enrique Peña Nieto elnökkel, hogy egy friss jelentésük tanulságairól tárgyaljanak, és megpróbálják elérni, javuljon a mexikói médiában dolgozók helyzete. 

A jelentés rávilágít arra, hogy miért is hatástalan a rendszer annak ellenére, hogy 2015-ben életbe lépett egy törvény, aminek célja pont az újságírók védelme lett volna. Ebben testőröket, folyamatos megfigyelést és pánikgombokat ígértek azoknak, akik fenyegetve érzik magukat, ám a CPJ három eseten keresztül mutatta be a törvény működésképtelenségét:  

• a veracruzi Moisés Sánchez több kritikus cikket írt a Medellín de Bravó-i polgármester Omar Cruz Reyesről, amíg 2015. január 2-án fegyveresek elrabolták az otthonából. Feldarabolt holttestét hetekkel később találták meg. Jorge Sánchez, a meggyilkolt újságíró fia szerint Cruz többször is fenyegette az apját a cikkei és civil aktivista tevékenysége miatt.  A nyomozásban képbe került a polgármester, akit mentelmi jogától is megfosztottak, de végül a nyomozás több szálon is elhalt, és megúszta a felelősségre vonást.
• a Noticias-újságíró Marcos Hernández Bautista arról írt, hogy az Oaxaca egyes részeit uraló bűnszervezetek milyen hatással vannak a helyi politikára. Kollégája szerint Hernández többször beszélt neki arról, hogy egy-egy érzékenyebb sztori után veszélyben érzi magát, és több fenyegetést kapott. 2016 januárjában fejbe lőtték egy bár előtt. Az ügyben egy rendőrfőnököt, Jorge Armando Santiago Martínezt gyanúsítottak meg, és később harminc év börtönre ítélték, de hogy miért követte el a gyilkosságot, azt nem sikerült kideríteni.
• egy kis veracruzi városból tudósító Gregorio Jiménez de la Cruzt 2014 februárjában rabolták el az otthonából. A gyilkosai kivágták a nyelvét, hogy ezzel is üzenetet küldjenek a többi újságírónak. Az ügyében több gyanúsítottat is őrizetbe vettek, büntetést viszont azóta sem szabtak ki.

De azok is megszenvedik a munkájukat, akiket élve elengednek vagy valahogy megússzák a rajtaütést. A hatvanéves Sergio Ocampón és társain idén májusban ütöttek rajta fegyveresek, de a csoport élve megúszta a támadást. A történtek óta Ocampo arcának jobb fele lebénult, orvosa szerint a poszttraumás stressz miatt. „Meg akartak minket ölni a hadsereg ellenőrző pontjai között. Szóval mégis mire lennének jók ezek a megelőző intézkedések, amiket a kormány bevezetett?" – mondta az AFP-nek. 

Ha ezekhez hozzávesszük a független mexikói lap, az animalpolitico.com összegzését, akkor látszik, hogy mekkora a baj, vagy inkább a hajlandóság az ilyen ügyek felgöngyölítésére, és miért nem érzik magukat biztonságban az újságírók.

Csak 2010 óta összesen 798 nyomozás indult, miután panaszt tettek az újságírókat ért támadások miatt, és ezekből a nyomozásokból mindössze három végződött bírósági ítélettel. Egy 2012-ben, kettő pedig 2016-ban,

Ugyanezeket az arányokat támasztja alá egyébként a CFR jelentése is. A New York Timesnak áprilisban név nélkül nyilatkozott egy mexikói törvényhozásban dolgozó magas beosztású tisztségviselő, aki szerint a tagállamok vezetésében nem is akarják, hogy ezekben az ügyekben ítélet szülessen. Nyilván rosszul mutat a hírekben egy halott újságíró, de még rosszabb színben tünteti fel az adott állami vezetést, ha annak az újságírónak a munkája miatt kellett meghalnia.

Olyan is van, hogy már néhány órával egy újságíró meggyilkolása után közlik a hatóságok, az áldozat munkájának nem volt köze a halálához, pedig a nyomozás még el sem kezdődött. 

Egymásban sem bíznak 

Tovább ront a helyzeten, hogy az újságírószakmán belül nagy a széthúzás, legalábbis a FOX-nak nyilatkozó Esteban Illades szerint. Úgy véli, az alapvető probléma, hogy Mexikóban a politikai vezetés sosem érezte át igazán, mi valójában a sajtó szerepe, és az újságírók milyen nehézségekkel szembesülnek a munkájukban. Erre jön még rá, hogy szakmán belül sem szolidárisak egymással. 

"Nagy a széthúzás az újságírók között, és ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy ki melyik oldalhoz lojális. Gyakorlatilag semmilyen támogatásra nem számíthat az, akit fenyegetnek, sőt, hallottam olyan újságírókról, akik megünnepelték, ha valakit fenyegettek a munkája miatt csak azért, mert a másik oldalhoz tartozott" – mondta a lapnak. 

Hasonlóról beszélt a CFR-nek Noé Zavaleta, a Proceso magazin veracruzi munkatársa is. Azt mondta, a veracruzi újságíróknak három nagy ellenségük van: az állam, a drogkartellek és a kollégáik, ezért már szinte senki nem bízik senkiben. „Vannak olyanok, akik a kormány érdekeit szolgálják, vagy a helyi polgármestert csak főnökként emlegetik. Aztán ott van az a kisebbség, akiket megvettek a helyi drogkereskedők vagy nem volt más választásuk, mint az ő érdekeiket szolgálni".

Mindezek alapján már nem is annyira érthetetlen, hogy a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadságot vizsgáló listáján miért csak a 147. helyen van Mexikó a 180 figyelt országból (ugyanezen a listán Magyarország a 71.).

Felhasznált források: Reporters Without Borders, Committee to Protect Journalists, Washington Post, FOX News, New York Times

Borítókép: rendőrségi helyszínelők Javier Valdez holtteste mellett 2017. május 15-én. Fernando Brito / AFP.