Huba
18 °C
34 °C

120 londoni toronyházból egy sem ment át a tűzbiztonsági ellenőrzésen

2017.06.28. 15:37

A két héttel ezelőtti londoni tűzvész óta eddig megvizsgált épületburkolati minták közül egyik sem felelt meg az előírásoknak a hatósági tűzbiztonsági próbákon - közölte Theresa May a parlamentben. A brit miniszterelnök elmondta: 37 közigazgatási körzetben eddig 120 toronyház külső burkolóelemeit vizsgálták meg, és kivétel nélkül mindegyik vizsgálati minta gyúlékonynak bizonyult az ellenőrzéseken - közölte az MTI. 

Tekintettel a 100 százalékos bukási arányra, a kormány felszólította a helyhatóságokat, hogy ne várjanak a további hivatalos központi ellenőrzések eredményére, hanem saját hatáskörükben vizsgálják meg a területükön lévő toronyházakat, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Legalább 79 halott

Két hete tűzvész pusztított a Grenfell Tower nevű 24 emeletes, 127 lakásos észak-londoni toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófában a rendőrség jelenlegi becslései szerint legalább 79-en vesztették életüket. A rendőrségi vizsgálat vezetői szerint nem kizárt, hogy a halálos áldozatok tényleges számát soha nem sikerül megállapítani, és nem bizonyos az sem, hogy az üszkös romok között fellelt áldozatok mindegyikét azonosítani lehet.

A Scotland Yard szerint az épület teljes átvizsgálása akár az év végéig is eltarthat.

A toronyházat a tavaly befejeződött renoválás során külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el. A helyi lakóközösség érdekképviseletét ellátó szervezetek azzal vádolják a kivitelezőt - a londoni Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő cégét -, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni.

Négyezer embert már kilakoltattak

A hétvégén a közeli Camden kerület tanácsa sürgősséggel elrendelte öt toronyház kiürítését, mivel ezeket az épületeket is hasonló anyagú külső burkolóelemekkel látták el. A kiürítési rendelet 733 lakást és négyezer lakót érint; őket a tanács környékbeli szállodákba, illetve tanácsi ingatlanokban kialakított közösségi szállásokra telepítette a burkolatcsere idejére.

A Scotland Yard vizsgálja, hogy a Grenfell Towerben kitört tűzvész ügyében lehetséges-e vádemelés gondatlanságból elkövetett emberölés címén.