Súlyos buszbaleset volt Tatárföldön

2017.07.02. 11:39

Súlyos buszbalesetben meghalt tizennégy ember, tizenketten megsebesültek vasárnapra virradó éjjel az oroszországi Tatárföldön, írta az MTI. A busz egy pótkocsis Kamaz teherautóval ütközött össze, felborult, majd kigyulladt és teljesen kiégett.

A baleset helyi idő szerint július 2-án, röviddel éjfél után történt Zainszk város közelében. A Szabad Európa Rádió szerint a busz Szamszárából Izsevszkbe tartott a Volga-folyó mentén, Moszkávtól 900 km-re keletre történt a baleset.

Az első jelentések szerint vélhetően a busz sofőrje előzés közben elvesztette uralmát a kormány felett,  de nem tudni pontosan, hogyan  történt az ütközés, a vizsgálatok még folynak. A Rosszija 24 hírtelevízió szerint a busz jobb első kereke az ütközés következtében leszakadt, emiatt borult fel a jármű.

K EPA20170702011
Fotó: MTI / EPA

A rendőrségi jelentések szerint a buszban 29 ember utazott  a vezetővel együtt , a baleset után pedig tizennégy holttestet húztak ki a roncsok közül, tizenketten kerültek kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba, így a busz két sofőrje is. Hárman épségben kerültek ki a balesetből. A halottak között két gyermek is van.

A legújabb információk szerint a teherautó sofőrjét őrizetbe vették.  A tatár elnök,  Rustam Minnikhanov július 2-át gyásznapnak nyilvánította.