Boszorkányüldözés folyik Törökországban
A tavalyi "puccskísérlet" nem szolgált másra, mint félreállítani az útból mindazokat, akik nem lojálisak Recep Tayyip Erdogan török államfőhöz
- nyilatkozta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen. A hitszónok a puccskísérlet első évfordulója előtt nyilvánosságra hozott közleményében boszorkányüldözésnek nevezte azt, ahogy az ankarai hatóságok a hálózata tagjait vegzálják.
A török vezetés a végül sikertelen puccskísérlet kitervelésével éppen Gülent és az általa irányított Hizmet (Szolgálat) elnevezésű mozgalmat vádolja. Gülen támogatói több mint 100 országban mintegy 1000 iskolát működtetnek, köztük az Egyesült Államokban. Gülen mindvégig tagadta a vádat, szerinte valójában a mostani hatalom, pontosabban Erdogan szervezte a puccskísérletet saját maga ellen.
Güle szerint a tragédia nyomán ártatlanok tömegei esnek áldozatul, sokakat elbocsátanak állásukból, vannak, akiket letartóztatnak, bebörtönöznek, megkínoznak - mindezt a kormány utasítására. Gülen Pennsylvaniában él, kiadatását Ankara már évek óta kéri az Egyesült Államoktól.
Pénteken további hétezer rendőrt, minisztériumi dolgozót és egyetemi tanárt bocsátottak el Törökországban. A tisztogatás legújabb lépéseként most országszerte összesen 2303 rendőr veszíti el az állását, az elbocsátott egyetemi oktatók száma pedig 302. Az új rendelet értelmében 342 nyugalmazott katonatisztet megfosztanak rangjelzésétől.
Az utóbbi egy évben a kormányzat átfogó tisztogatást hajtott végre az államapparátusban: mintegy 150 ezer tisztviselőt elbocsátottak vagy felfüggesztettek az állásából, 50 ezer embert pedig őrizetbe vettek a hadsereg, a rendőrség, a bíróságok, az egyetemi oktatók és más szektorok soraiból azzal a gyanúval, hogy közük lehetett a puccskísérlethez, amelyben csaknem 250 ember meghalt.