Lenke
17 °C
33 °C

Egy sorozatgyilkosság tíz napjának krónikája

2017.07.17. 10:51 Módosítva: 2017-07-17 10:51:51

Pennsylvániában őrizetbe vettek két férfit, akik a gyanú szerint legalább négy fiatalt gyilkoltak meg néhány nap leforgása alatt.

CNN kronológiai sorrendbe tette a gyilkosságsorozatot, amely július 5-én kezdődött, amikor egy fiatalember elindult füvet vásárolni. 

Jimi Patrick főiskolai tanuló 19 éves volt, a nagyszüleivel élt, akik élete utolsó napján délután hatkor látták őt utoljára. A fiatalembernek Cosmo Dinardóval volt találkozója, akitől kb 2 kilogramm marihuánát szeretett volna vásárolni 8 ezer dollár értékben (2,1 millió forint). 

Dinardo (az alábbi képet egy közösségi oldalon tette közzé) skizofrén, és egy egész bűnlajstroma ismert a rendőrség előtt. Legutóbb februárban vették őrizetbe fegyverbirtoklásért. Azért is engedték el, mert nem beszámítható.

170713210400-01-cosmo-dinardo-gun-exlarge-169

Ő vette fel a fiatal fiút kocsival, és vitte a szülei farmjára július 5-én, Soleburybe. Ott, a háztól távolabb mentek, ahol Patrick elmondta, csak 800 dollár van nála, ennek fejében Dinardo felajánlott neki egy puskát, hogy adja el, majd egy fegyverrel agyonlőtte a fiút. Holttestét pedig egy gödörbe rejtette majd felgyújtotta.

A következő két napban három másik férfi is eltűnt. Előbb a szintén 19 éves Dean Finocchiaro, akinek Dinardo akart eladni füvet. Időközben felvette Sean Kratzot, a 20 éves unokatestvérét is, akinek odaadta az anyja pisztolyát, és együtt kitalálták, hogy a marihuána eladás helyett kirabolják Finocchiarót. Ez nem meglepő, hiszen Kratz bűnlajstroma is elképesztő, lopás és rablás miatt voltak ügyei. A fiút ugyanúgy a lakásánál vették fel, ugyanoda vitték, ahol az előző áldozatot, majd lelőtték.

Kratz szerint Dinardo gyilkolt, aki nem tagadta, de szerinte először Kratz tüzelt. A lelőtt srácot egy fém tartályba tették.

Ugyanaznap a 21 éves Thomas Meóval is üzletet készültek kötni, de Meo nem egyedül volt, hanem a 22 éves barátjával, Mark Sturgisszal. Találkoztak Dinardóval, kocsival elkísérték a a megszokott családi ingatlanra, a rendszámfelismerő szerint szinte egy időben értek Soleburybe nem sokkal este háromnegyed nyolc után.

A házhoz érve kiszálltak a járművekből, Dinardo itt hátba lőtte Meót, aki összeesett, de nem halt meg, Sturgis pedig megpróbált elrohanni, de őt is lelőtte a férfi. Ezután a gyilkos beszállt a kocsiba, és áthajtott Meón, halálra gázolva őt. Ezután betették őket ugyanabba a fémtartályba, benzint öntöttek rájuk, és felgyújtották a holttesteket. Úgy hagyták hátra a három holttestet, hogy nem ásták el azokat. Később visszamentek, egy munkagéppel nagy gödröt ástak, amibe betették a holttesteket.

Eközben már mind a négy fiút a rendőrök keresték a rokonok és munkahelyi visszajelzések alapján.

Később Dinardo Kratznak adott két fegyvert, ő pedig találkozott egy ismeretlennel, akinek 500 dollárért felajánlotta utolsó két áldozata 21 éves Nissanját megvételre. A rendőrök még aznap megtalálták Sturgis autóját, majd Meóét is, utóbbi kocsija ott maradt Dinardo családi ingatlanán, ahol a kulcsot is megtalálták a garázsban.

Az ötödik napon a rendőrség kikérdezte Dinardót előbb Finocchiarióról, akiről gyilkosa azt mondta, valóban találkoztak, de aztán a fiú elment valami hatalmas kokainos üzletet megkötni, ő pedig elment horgászni.

A hatodik napon felpörögtek az események, nyomozók, az állami rendőrség és az FBI is keresni kezdték a négy eltűntet, az egyik mobiljának cellainformációi alapján eljutottak a családi házhoz, majd letartóztatták Dinardót. Bár számos bizonyítékot találtak, még nem vádolták gyilkossággal, és egymillió dolláros óvadékot állapítottak meg nála, amelynek a tíz százalékát az apja ki is fizetette, így Dinardo feltételesen szabadlábra került. Másnap az egyre sűrűsödő bizonyítékok hatására után újra letartóztatták, és ezúttal már 5 milliós óvadékot állapítottak meg, mivel el akart adni egy olyan autót, amelynek a tulajdonosa aznap eltűnt.

Nem sokkal ezután megtalálták  Finocchiaro maradványait, majd további testrészek esetében azonosították a két utolsót is.

Az újabb kihallgatásán Dinardo már bevallotta a gyilkosságokat, elmondta az első áldozata fellelhetőségének a helyét is, hogy ezzel elkerülje a halálbüntetést, ami várt volna rá. A tizedik napon az államügyész megvádolta Dinardót és Kratzot is többszörös gyilkossággal, rablással és hullarablással.