Szexuálisan bántalmaztak 67 gyereket a regensburgi dóm fiúkórusában
További Külföld cikkek
Több tucat gyermeket ért szexuális bántalmazás 1945 óta a németországi Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusában (Regensburger Domspatzen) az ügyben indított vizsgálat kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint.
A regensburgi egyházmegye vezetése által elrendelt független, külső vizsgálat megállapította, hogy a kórus mellett előkészítő iskolát, bentlakásos általános iskolát és zenei gimnáziumot működtető oktatási és zenei egyházi intézményben a második világháború óta nagy valószínűséggel 547 egykori diákot ért bántalmazás, és köztük 67 diák volt szexuális bántalmazás áldozata – írja az MTI.

A feltárt cselekményekért nagy valószínűséggel 49 személy felelős, köztük a legtöbben kizárólag testi, 9-en kizárólag szexuális bántalmazást követtek el. Az esetek többsége ugyan a hatvanas és a hetvenes években történt, de nagy valószínűséggel még a kilencvenes évek elején is előfordultak gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények.
A vizsgált időszakban néhány kivételtől eltekintve valamennyi feltárt cselekmény bűncselekménynek számított. A fizikai erőszak mellett a pszichikai, lelki erőszak formái is előfordultak. Az áldozatok közül sokan még ma is szenvednek a bűncselekmények miatti lelki traumától – áll a jelentésben.
A cselekmények hátterében „egyéni indítékok” mellett „intézményi indítékok” is jelen voltak; utóbbit úgy kell érteni, hogy az erőszak alkalmazásának célja „a gyermekek akaratának megtörése volt, a maximális fegyelem és teljesítőkészség biztosítása érdekében”.
A több mint ezer éve, 975-ben alapított intézmény oktatási, nevelési rendszere a vizsgált időszakban teljes egészében „a zenei csúcsteljesítmény, és ezzel a siker” szolgálatában állt. Az „elszigetelés és a kommunikáció megtagadásának csaknem tökélyre fejlesztett rendszere” pedig megakadályozta, hogy a visszaélésekről kijussanak információk az intézmény falai közül – állapították meg a jelentésben.
Az esetek feltárása és az elkövetők felelősségre vonása egészen 2010-ig nem érdekelte a vezetést, akik az intézmény tekintélyének védelmében nem tárták fel a bejelentett eseteket.
A regensburgi egyházmegye 2010 tavaszán fogott hozzá a történtek feldolgozásához, de a vállalkozás egy sor stratégiai, szervezési és kommunikációs hiba miatt nem felelt meg az áldozatok és az egyházmegye által támasztott elvárásoknak. Többek közt ezért döntöttek úgy 2015-ben, hogy külső, független szakértők folytassanak vizsgálatot – írja a jelentés, amely szerint a munka célja a feltárás mellett a feldolgozás az áldozatok bevonásával, és a jóvátétel.
Hozzátették: az intézményben időközben megszüntették a visszaéléseket ösztönző szervezeti és működési hibákat, korszerű pedagógiai módszerekkel dolgoznak, és célzott prevenciós eljárásokkal igyekeznek elkerülni az esetek megismétlődését.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
30 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
2 órája
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
1 órája
- Külföld
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
2 órája
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
1 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
4 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
6 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
7 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
3 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
11 órája
- Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
A rendőrség eljárást indított.
37 perce