István, Vajk
17 °C
22 °C

Európa a tét a Trump feje felett indított gázháborúban

000 Par8154971
2017.07.29. 09:03 Módosítva: 2017-07-29 09:04:18
Újabb szankciókat fogadott el Oroszország ellen az Egyesült Államok. A szigorítás már közvetlenül érintheti az orosz földgáz- és kőolaj-kitermelést, ráadásul büntetheti az abban közvetve részt vevő európai cégeket is. Az orosz fenyegetés visszaszorítására hivatkozó intézkedés azonban már az EU és az Egyesült Államok közötti súlyos érdekellentéteket hozza a felszínre.

Oroszországot üti, de Európának fájhat az Egyesült Államok újabb szankciós csomagja, amelyet példátlan egyetértéssel, 98:2 arányban szavazott meg csütörtökön a szenátus, megerősítve ezzel a képviselőház keddi döntését. A 2014-ben, a Krím orosz elcsatolása miatt elfogadott intézkedések szigorításával még nehezebben juthatnak nemzetközi pénzügyi forrásokhoz az orosz bankok, vállalatok, beleértve az orosz gazdaságnak meghatározó gáz- és olajszektor cégeit.

Az elnököt kész helyzet elé állító, de egyelőre Donald Trump aláírására váró döntés jelzi, túlzottan szoros orosz kapcsolatai ellenére Moszkva nem tudott profitálni a republikánus elnök váratlan hatalomra jutásából. A kapcsolatok romlottak is Barack Obama távozásához képest. Amikor a demokrata elnök orosz diplomatákat utasított ki, akkor Putyin - Trump érkezésében reménykedve - nem adott szimmetrikus választ, most pénteken azonban lépett, és ennek eredményeképp több száz amerikai diplomatának kell elhagynia Oroszországot.

Látható, hogy Trump nem váltotta be az oroszok reményeit a Krímmel kapcsolatban sem. Moszkva bízott abban, hogy a szankciók szépen lecsengenek, a félsziget annektálását tudomásul veszi a világ, cserébe azért, hogy Moszkva lemondjon a kelet-ukrajnai szakadárok burkolt támogatásáról.

Az orosz-amerikai feszültség növekedésének legváratlanabb következménye azonban az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatban beálló változás.

A szankciók szenátus által megszavazott szigorítása ugyanis az Egyesült Államok belpolitikai játszmáin túl – amely Donald Trump és általában a mindenkori elnök valamint a törvényhozás közötti hatáskörök újrarajzolásáról is szól – alapvetően befolyásolhatják az EU és az Egyesült Államok viszonyát, felfedve, hogy gazdasági, geopolitikai érdekeik korántsem esnek mindig egybe.

Előfordulhat az a fura helyzet, hogy az EU az Egyesült Államokat sújtó korlátozásokat léptet életbe az oroszokat érő szankciók miatt.

„Az amerikai törvénynek olyan nem szándékolt következményei lehetnek, amelyek sértik az uniós energiapolitikai érdekeket” – mondta még szerdán a téma kapcsán Jean-Claude Jucker, az Európai Bizottság elnöke. Az uniós vezetők konkrét problémája az, hogy a tervezett intézkedés minden olyan vállalatra vonatkozna, amelyik részt vesz az orosz energiavezetékek építésében vagy fenntartásában, ez pedig súlyos csapást mérne az Északi Áramlat 2 építésére, mivel annak a Gazpromon kívül európai befektetői is vannak. 

Három évvel ezelőtt Washington nyomán az EU is bevezette Oroszország elleni szankcióit, amit több más európai ország és a G7 minden tagja is követett. Ezek célzott, Vlagyimir Putyin közelében lévő befolyásos személyekre és a hozzájuk kapcsolódó cégekre vonatkozó, beutazási, számlavezetési korlátozást bevezető tiltások voltak. Az orosz gazdaság teljesítménye 2014 óta nagyjából öt százalékkal csökkent, az orosz nemzeti bank előrejelzései szerint idén is csak 0-0,6 százalékos növekedés várható.

Azt azonban nehéz megmondani, mennyiben járult az orosz gazdaság visszaeséséhez a célzott szankciók sora és mennyiben az elmúlt 15 év gazdasági növekedésének alapját adó kőolaj és földgáz árának világpiaci visszaesése – bár utóbbi hatása bizonyosan nagyobb volt.

A szankciók fenntartását az EU-ban több ország is kifogásolta – köztük Magyarország, a gazdasági károkat erősen eltúlozva –, de a tiltakozásból nem lett vétó, a korlátozásokat minden esetben meghosszabbították, legutóbb júniusban, újabb fél évvel. Az EU-nak elsősorban nem a szankciók, hanem az arra életbe léptetett, az európai agrár- és élelmiszeripari szektor Oroszországba irányuló exportját korlátozó orosz válaszszankciók fájhattak, bár a magyar kritika mindig csak az EU szankcióiról beszél. Oroszország egyébként már az EU szankciói előtt is élt korlátozásokkal, például a sertéshúst érintően, elzárva az egész EU elől az orosz sertéshús piacot a Lengyelország bizonyos területein felbukkant sertéspestisre hivatkozva.

Piacot szerezve félti Európát Washington?

A szankciók hatása azért is lehetett korlátozottabb, mert nem érintették közvetlenül a legfontosabb ágazatot, a gázszektort. Annyira nem, hogy Ukrajna már úgy érezte, Németország az orosz gáz legnagyobb felhasználója mellett a legnagyobb tranzitországává is akar válni, és ezért kész Ukrajnát is beáldozni: kész bővíteni az Északi Áramlatot és kizárólagos hozzáférést adni a Gazpromnak az ahhoz kapcsolódó további vezetékekhez.

Ez meglepő, ismervén az európai kritikákat a területrabló, a kelet-ukrajnai szakadároknak utasszállító gépek megsemmisítésére is alkalmas fegyvereket juttató, a nemzetközi jogot, az Oroszország által is aláírt, Ukrajnának területi garanciát biztosító nemzetközi szerződéseket felrúgó Kremllel szemben. Másrészt logikus, ha az EU energiabiztonságáról van szó, elvégre az európai gázigény negyedét az orosz gázmezők fedezik.

Van azonban az egész konfliktusnak egy olyan vetülete is, amely nélkül nem lehet teljes képet kapni az amerikai szándékokról és amely alapvetően érintheti az EU energiaellátását.

Az Egyesült Államok a palagáz révén gáztermelésben az elmúlt években már megelőzte a Gazpromot is, és megjelent az exportpiacon. Az elmúlt 20 évben akadtak évek, amikor az amerikaiak gázkitermelése nagyobb volt, mint az oroszoké, ám azok mindig akkor következtek be, amikor az orosz termelés visszaesett. 2013-tól azonban úgy előzi meg az Egyesült Államok folyamatosan 10-20 milliárd köbméterrel az orosz kitermelést, hogy közben az is 610-ről 660 milliárd köbméterre nőtt.

Ezzel párhuzamosan nőtt az amerikai gázexport is, tavaly már 42 milliárd köbméter volt, ami egyelőre elmarad az oroszok 184 milliárdos, ebből a posztszovjet térségen kívüli piacot érintő 139 milliárd köbméteres kivitelétől – amely a csúcson, két-háromszor magasabb árak mellett volt 210 milliárd köbméter is –, de már így is az első tízben van. Ráadásul 2016-ban

az Egyesült Államok hatvan év után először nettó gázexportőrré vált. 

Igaz, a gázexport technikailag is jóval rugalmatlanabb, mint az olajexport. Az olajat tankerbe önteni és a világ bármely pontjára elszállítani egyszerűbb, mint milliárdokért gázvezetékeket építeni, amelyen a beruházás megtérüléséhez folyamatosan fenn kell tartani a gázellátást. Az Egyesült Államok exportja így értelemszerűen nagyrészt Mexikóba vezet.

A cseppfolyósított földgáz (LNG) ezen változtathat, hívta fel a figyelmet a Forbes, megjegyezve, hogy az amerikai külügy élére Rex Tillerson, az Exxon Mobil korábbi vezetője került, az energetikai miniszter pedig Rick Perry, Texas korábbi kormányzója lett. A gázexportban magas gázárak mellett fokozatosan nőtt 25 százalékra a cseppfolyósított gáz aránya a globális exportban – amelynek ötödét az LNG-t lényegében nélkülöző Oroszország fedi le –, de az infrastruktúra megteremtése – kompressziós állomások az indító és a fogadó kikötőben – költséges így nem válthatja ki könnyedén a megépített vezetékeken érkező, ráadásul olcsóbb földgázt.

Az oroszok mindig alá fognak tudni ígérni az LNG-nek – ez az általános meggyőződés az ágazatban, egyrészt, mert a kitermelés olcsóbb – Oroszországban ezer köbméterenként 50 dollár, miközben az eladási ár a csúcson 450 dollár is volt és az árzuhanás ellenére még mindig bőven nyereséges  –, másrészt, mert létfontosságú a bevétele Putyinnak, aki politikai tőkéjét az orosz gazdasági növekedésből kovácsolta hatalma első 10-12 évében, így rövid távon a piac megőrzését is kénytelen vállalni alacsony árak mellett is.

A diverzifikáció fontos ugyan, bár nem önmagában az EU orosz gázfüggése a nyomasztó, inkább az, hogy ez egyenlőtlenül oszlik el: az EU keleti tagjai 70-100 százalékban Oroszországtól szerzik meg a földgázt. Ezen az interkonnektorok kiépítésével, a kétirányú áramoltatást lehetővé tévő vezetékekkel és az észak-déli gázvezetékek európai kiépítésével lehet segíteni, amiben Magyarország részt is vesz. Szlovákiával megépült, de Horvátországgal és Romániával a szomszéd fél passzivitása miatt egyelőre késlekedik a megvalósítás.

De ha nagy lenne is a függés az orosz gáztól, az EU is jó alkupozícióban van: nem csak a legnagyobb, de szinte kizárólagos érdemi piaca az orosz gáznak. A posztszovjet országok vagy maguk is gázexportőrök, vagy messze nem olyan nagy felvásárlók, hogy az makrogazdasági szinten meghatározó legyen. Igaz, nem az EU importál földgázt Oroszországtól, hanem a tagországok egyenként, ami valóban gyöngíti az alkupozíciót – ebből a szempontból jobb lenne, ha „Brüsszel” tárgyalna, ez azonban keresztülvihetetlen lenne a hatáskörök elvonásától aggódó tagországoknak, ráadásul könnyen lehet, hogy „Brüsszel” valójában végül Berlin lenne.

De mivel más nagy vásárlója Oroszországnak nincs – Kína felé tapogatózik ugyan, de neki közvetlen vezetékei vannak már Türkmenisztánból Üzbegisztánon, Kazahsztánon keresztül így jóval kevesebbet hajlandó fizetni a gázért, mint az EU, és az infrastruktúra kiépítése is költséges lenne –, Moszkva legalább annyira ki van szolgáltatva, az EU-nak, mint fordítva.

Ez már az EU-nak is sok

A gazdasági szempontok alapján nehezen szorítható hely az EU-ban az amerikai LNG-nek az orosz gáz rovására. Ha azonban az EU-orosz gazdasági kapcsolatok politikai okokból lehetetlenülnek el és az kiterjed a gázszektorra is, akkor már van keresnivalója a kontinens gázpiacán az amerikai forrásnak – ezt a gyanút már a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel is megfogalmazta.

Az újabb amerikai szankciók a korábbinál közvetlenebbül érintik az orosz földgáz-kitermelést, amelyben korábban bőven volt külföldi technológia. Ezúttal már azokra az európai cégekre is vonatkozna, amelyek bármilyen formában, hitelezéssel, technológiával közreműködik az orosz érdekeltségű gázvezetékek karbantartásában, fejlesztésében. Így lehetetlenné válna az Északi Áramlat bővítése is, ami közvetlenül német érdekeket is sértene – az újabb vezeték megépítésének elmaradását nem bánná Lengyelország és Ukrajna sem.

Csütörtökön Brigitte Zypries német gazdasági miniszter szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy az USA letért a közös útról, amelyen mostanáig az EU-val együtt járt az orosz szankciókat illetően. A német cégek várható veszteségei tovább komplikálják Washington és Berlin viszonyát, nyilatkozta. A szankciók ellenére Németországnak fontos gazdasági partnere Oroszország, és a németek nem fogják szó nélkül hagyni, hogy érdekeik sérüljenek az amerikai döntés miatt.

Na de mit lép Trump?

Ez az első komolyabb kétpárti egyetértéssel elfogadott törvénycsomag Trump elnöksége alatt a republikánus többségű kongresszusban. Miközben Trumpnak rendszeresen voltak arra irányuló nyilatkozatai, hogy új lapot nyitna az oroszokkal, a republikánusok többsége évek óta kemény fellépést szorgalmaz Oroszországgal szemben, így nem meglepő az egységes fellépés. Az egész tervezet azonban túlmutat a szankciók egyszerű kibővítésén, és hosszú távra megkötné az elnök kezét.

Azt is belefoglalták ugyanis, hogy az elnök a jövőben kongresszusi jóváhagyás nélkül nem nyúlhatna hozzá az Oroszország elleni szankciókhoz, amivel komolyan korlátozhatnák Trump mozgásterét. Nem véletlenül próbálta a Fehér Ház mindenáron kiszedetni ezt a részt a törvénytervezetből, miután a szenátus már június közepén elfogadott egy korábbi változatot. Rex Tillerson külügyminiszter akkor azzal próbált érvelni, hogy a folyamatosan változó diplomáciai helyzetben fontos, hogy rugalmasak tudjanak maradni.

Ez azonban nem hatotta meg a képviselőket, és a szenátorokat, akik a héten mindkét házban elfogadták a törvénytervezetet. A mostani formában az elnöknek bármilyen változtatás előtt értesítenie kellene a kongresszust, aminek 30 napja lenne blokkolni az elnök próbálkozásait. A biztonság kedvéért az Oroszország elleni szankciókat ráadásul összekapcsolták Irán és Észak-Korea elleni korlátozásokkal is. Az egyik utolsó vita állítólag pont egy olyan részen folyt, amivel a Phenjan elleni szankcióknál is kongresszusi jóváhagyást írtak volna elő, ez azonban végül nem került bele.

Trumpnak tíz napja van, hogy aláírja, vagy megvétózza az intézkedéseket. A Fehér Ház hivatalos álláspontja szerint egyelőre tanulmányozzák a végleges tervezetet. Sarah Huckabee Sanders szóvivő korábban már megerősítette, hogy Trump várhatóan aláírja a szankciókat, közben viszont Anthony Scaramucci, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója egy taktikai húzással bedobta, hogy Trump akár vétózhat is - de csak azért, hogy aztán még keményebb intézkedéseket fogadjanak el.

Trump a New York Times szerint lényegében csapdahelyzetbe került. Ha megvétózza a törvénytervezetet, az rettentő kínosan jöhet ki, miközben egy különleges ügyész és több kongresszusi bizottság vizsgálja az esetleges orosz beavatkozást a tavalyi elnökválasztásba, és próbálja kideríteni, hogy összejátszottak-e Trump kampánycsapatából az oroszokkal. Ráadásul megfelelő többséggel – a törvénytervezet 419:3, és 98:2 arányban, elsöprő többségben ment át a képviselőházon és a szenátuson – a kongresszus le tudja pattintani az elnöki vétót, ami személyesen sem jönne ki túl jól Trumpnak. Ha viszont aláírja, ami valószínűleg meg fog történni, akkor gúzsba köti a saját kezét, és nagyobb beleszólást ad a külpolitikába az elnöki hatalommal szemben erre már régóta ácsingózó kongresszusnak.

Borítókép: Genya Savilov / AFP.