271 dzsihadista tért haza Franciaországba

2017.08.06. 08:03

Franciaországba 271 dzsihadista tért haza miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított - jelentette ki a Le Journal du Dimanche-nak Gérard Collomb francia belügyminiszter.

A francia hatóságok szerint összesen mintegy 700 francia állampolgár ment a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

A 217 felnőtt mellett 54 kiskorú francia állampolgár is hazatért a háborús övezetből.

A visszatérők közül van, aki őrizetben van, foglalta össze az interjú lényegét az MTI.

Collomb úgy értékelte, hogy "nagyon magas" a veszélye annak, hogy terrortámadás történik Franciaországban. Említést tett a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt két merényletről, és hét olyan kísérletről is, melyek a francia hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk.

A belügyminiszter szerint összesen már 18 500-nál is több ember neve szerepel azon a megelőzési célból felállított listán, melyen a hatóságok azokat tartják nyilván, akik radikális viselkedést mutatnak.

Franciaországban 2015 novembere, a 130 halálos áldozatot követelő terrortámadások óta több mint 100-an váltak már iszlamista merényletek áldozataivá.