Trump tökéletes antitézise: Zuckerberg 2020-ben elnök akar lenni?

Bár a 2020-as amerikai elnökválasztás még szinte beláthatatlan messzeségben van, a közvélemény-kutatók nem pihennek, és szorgosan szondázzák a népet, hogy Donald Trump lehetséges kihívói hogyan teljesítenének. A legutóbbi, augusztus közepén készült felmérés szerint például:

• Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 46:37 arányban verné az elnököt.
• Kamala Harris, a jamaicai-afroamerikai-indiai származású volt kaliforniai főügyész 41:38-ra győzne.
• Mark Zuckerberg Facebook-vezérigazgató pedig 43:40-es győzelemmel lenne elnök.

Bár azok után, hogy a Clinton–Trump-meccs megjósolásában mekkorát lőttek mellé a közvélemény-kutatók, érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket a számokat, de most nem is a konkrét adatok a fontosak, hanem hogy:

Mark Zuckerberg mint elnökjelölt?!

Az amerikai sajtó nagyjából azóta találgatja, ki lehet a kihívó a következő elnökválasztáson, hogy magához tért a tavaly novemberi sokkból. Trump meglepetésszerű győzelmét sok mindennel magyarázzák, az egyik legfontosabb indok ezek között az, hogy Amerikának elege lett úgy általában a politikusokból, és egy kívülálló, az üzleti világban már bizonyítottan rátermett figurát emelt fel, akit még nem mocskolt össze a politika mocsara, és szupergazdag, vagyis érinthetetlen a korrupció és különféle lobbisták számára. A gondolatmenet logikus folytatása, hogy a demokratáknak sem egy hagyományos politikust, hanem egy olyan cégvezért kell majd harcba küldeni Trump ellen 2020-ban, akiről ugyanez mondható el, csak még jobban. Még kívülállóbb, még sikeresebb, még világhírűbb, még milliárdosabb. Repkednek is az ötletek: Bill Gates, Tim Cook, Jeff Bezos, és mindenekelőtt Mark Zuckerberg. Aki rendszeresen cáfolja, hogy elnök szeretne lenni, de közben fura mód pont úgy viselkedik, mint valaki, aki nagyon tudatosan építgeti a politikai belépőjét.

Például leigazolta Joel Benenson kampánytanácsadó-közvéleménykutató-stratéga atyaúristent, aki annak idején kulcsszerepet játszott Bill Clinton és Barack Obama elnökválasztási kampányaiban (meg Hillary Clinton tavalyi vesztes kampányában is, tegyük hozzá). Benenson elvileg a Zuckerberg házaspár jótékonysági alapítványánál lesz főtanácsadó, ahol kollégája lesz többek között David Plouffe, Obama 2008-as kampánymenedzsere, és Ken Mehlman, aki az ifjabb Bush 2004-es újraválasztási kampányában volt ugyanebben a pozícióban. Vagyis az elmúlt húsz év amerikai elnökválasztásait megnyerő kampányguruk meghökkentően nagy része lyukadt ki valahogy egy alapítványnál, hogy ott – papíron legalábbis – olyasmikről döntsenek, hogy milyen iskolák vagy kutatóintézetek kapjanak támogatást Zuckerbergék magánvagyonából.

Zuckerberg híres a nyilvánossággal megosztott újévi fogadalmairól: így tanult meg kínaiul, olvasott el egy-egy új könyvet minden héten, futott le naponta egy mérföldet, és írt saját mesterséges intelligenciát az okosotthona vezérléséhez, mint Vasember a filmekben. Az idei fogadalom az volt, hogy ellátogat az USA összes államába, és mindenhol beszélget az emberekkel. Kik szoktak ilyesmit csinálni? Gyárat látogatni, meglepetésszerűen megjelenni egy autópálya menti pihenőben a kamionsofőrökkel beszélgetni, együtt vacsorázni átlagemberekkel – és ezt az egészet bőséges fotós-videós illusztrációval a világ elé tárni? Úgy van: kampányoló politikusok. A projektben egy Charles Ommanney nevű figura segíti Zuckerberget személyes fotósként, és talán senki nem fog különösebben meglepődni, ha elárulom, hogy ő volt korábban Barack Obama és George W. Bush hivatalos fehér házi fotósa is.

Januárban vallásügyben is sokatmondó kanyart tett a magát korábban egyértelműen ateistaként meghatározó Zuckerberg. A szokásos facebookos karácsonyi üdvözlete alatt egy kommentelői kérdésre azt írta: „Zsidóként neveltek, aztán volt egy időszak az életemben, amikor megkérdőjeleztem dolgokat, de most már úgy gondolom, hogy a vallás nagyon fontos dolog.” Persze simán lehet véletlen egybeesés is a hirtelen pálfordulás, mindenesetre a felmérések szerint az amerikaiak 42 százaléka kapásból elutasít egy ateista elnökjelöltet. Még a muszlim hit sem ilyen negatív, ott csak 40 százalék az elutasítottság. Vagyis – bár a trend ez ellen dolgozik – még nagyon sokáig teljesen esélytelen egy nyíltan istentagadó elnökjelölt Amerikában. Érdekesség, hogy nyolc államban egyenesen törvény tiltja, hogy ateisták köztisztviselők legyenek. Ezeket a helyi törvényeket persze felülírja az alkotmány, de akkor is sokatmondó, hogy megtartják betarthatatlan, jelképes szabályként.

A dolog tehát úgy áll, hogy Zuckerberg vagy direktben készül, vagy legalábbis nyitva tartja az ajtót az esetleges 2020-as elnökválasztási indulása előtt. Illetve vannak 2024-es tippek is, akkor a Facebook-vezér 40 éves lesz, ami azért mégiscsak elnökibb kor, mint a mostani 33. Kennedy, a legfiatalabban megválasztott elnök 43 volt, amikor beiktatták, Trump most 71, Hillary Clinton 69, Bernie Sanders 76, persze hogy nehezen tudnak velük azonosulni a fiatal választók.

Ja, és pár hónapja a Facebook nyilvános szervezeti és működési szabályzatába bekerült egy érdekes félmondat: azt a részt, ami azt részletezi, mi történik Zuckerberg szavazati jogával, ha váratlanul meghal, kirúgják, börtönbe kerül és hasonlók, odakerült, hogy „vagy összeférhetetlen kormányzati pozíciót vállal”.

Márpedig összeférhetetlenség az lesz, dögivel

Bár Trump bebizonyította, hogy a választókat nem érdeklik holmi összeférhetetlenségek az elnök posztja és a kiterjedt üzleti birodalma között, az azért mégiscsak egy új szint, ha egy elnökjelölt mellesleg a világtörténelem legnagyobb hatalmú médiacégének vezetője, legnagyobb résztulajdonosa és az igazgatótanácsban egymagában többségi szavazattal bíró döntéshozója. A Facebookot semmilyen törvény nem kötelezi, hogy elfogulatlan és kiegyensúlyozott legyen a hírfolyamok összeállításánál. Ha éppen olyanja van, mert azt mondta a nagyfőnök, simán telerakhatja kétmilliárd júzer falát X politikust dicsérő és Y-t ekéző tartalmakkal. Amit persze nyilván nem fog megtenni, hiszen akadnak ennél sokkal kifinomultabb módszerek is az emberek manipulálására, és régóta, nagy lelkesedéssel kísérleteznek is ezekkel.

A kétmilliárd felhasználó nagy része a Facebookon értesül a világ híreiről, és a Facebook azt mutatja nekik, amit Zuckerberg szeretne; ha ebből a szempontból nézzük, már most ő a világ ura, és nagyobb hatalommal bír, mint bármilyen politikus. És a Facebookon keresztül egyesével sokkal jobban ismeri az összes amerikai választópolgárt, mit ők saját magukat. Innentől pedig tanulságként ízlés szerint idézhetjük Pókembert („A nagy hatalom nagy felelősséggel jár”), vagy Lord Actont („A hatalom megront; a korlátlan hatalom pedig korlátlanul megront”).

De lépjünk eggyel tovább a gondolatkísérletben:

Vajon milyen lenne elnökként Mark Zuckerberg?

Erre egészen jó tippeket adnak az elmúlt egy-másfél év nyilatkozatai, és egyben meg is lepődhetünk, hogy a „szürke pólós fura srác, aki jobban szeret programozni, mint szerepelni” szerepéből Zuckerberg hogy kinőtt egy politikai témákban is magabiztosan és okosan, egész politikusszerűen beszélő figurává. Az idei F8-on tartott nyitóbeszédében például volt szó menekültválságról, klímaváltozásról, járványok elleni küzdelemről – csupa globális problémáról, amik úgy általában a világ sorsában játszanak szerepet, nem a facebookos fejlesztők munkájában, akiknek elvileg a rendezvény szól.

És hogy mit gondol Zuckerberg a világ és Amerika fontos dolgairól? Vegyük át vázlatosan (forrásunk itt a Re/Code remek összeállítása):

• Klímaváltozás: gyakran beszél róla, a megállítását generációnk legfontosabb kihívásának tartja. A párizsi klímaegyezmény amerikai felrúgásáról azt mondja, nagy hiba volt, és a gyermekeink jövőjének kockáztatása.
• Megújuló energia: már a Facebookkal fontos célként tűzte ki, hogy az adatközpontjaik 100 százalékosan megújuló energiával működjenek, erről sokat és láthatóan büszkén szokott posztolni.
• Egészségügy: rengeteget adományoz orvosi kutatásokra, és azt támogatja, hogy a kormány sokkal többet költsön az ilyesmire.
• Bevándorlás: a DREAM Act törvény lelkes támogatója, ami az illegális bevándorlók gyerekeinek ad lehetőséget az oktatásra és a munkavállalásra
• Menekültválság: többször nyilvánosan elítélte Trump muszlim-kitiltását, és hangsúlyozta, hogy Amerikának befogadónak kell lennie a háború elől menekülők számára. A kérdésben személyesen is érintett, a felesége szülei menekültként érkeztek Amerikába Vietnamból
• A mexikói fal: rendszeresen elítéli az ötletet, „hidakat kell építenünk, nem falakat”, mondja
• Melegjogok: a melegházasság támogatója, részt szokott venni a Pride-on is.
• Igazságügy: az amerikai börtönrendszer éles kritikusa, azt mondja, aki ebbe bekerül, nagyobb eséllyel marad bűnöző, mint akit soha nem kapnak el
• Sajtószabadság: „Nem értek egyet azzal, amit ír, de hát demokráciában ennek így kell működnie” – mondta egy róla nem éppen hízelgő dolgokat író lappal kapcsolatban
• Oktatás: rengeteget adományos oktatási reformokra, kísérleti iskoláknak, a személyre szabott oktatás elkötelezett támogatója
• Alapjövedelem: támogatja az ötletet, hogy a kormány biztosítson minden állampolgárnak valamilyen szintű alapjövedelmet a bevételeiből (Alaszkában ez így megy az olajkitermelés nyereségéből, ezt követendő jó példának nevezte Zuckerberg)
• Internet: a netsemlegesség, az adattitkosítás, és a mindenkinek alanyi jogon járó, ingyenes netkapcsolat híve – persze ezekben a témákban a személyes elkötelezettség mellett a céges érdekek is vezethetik

Jól látszik, hogy Zuckerberg egy csomó szempontból Trump tökéletes antitézise. Ráadásul egy csomó szempontból már most jobban rálát a világ dolgaira, mint Trump valaha fog. A legjobb példa: Trump a csalódott melósok hitét adta vissza azzal, hogy azt mondja nekik, a kínaiak és a mexikóiak elvették a munkátokat, de én visszaadom nektek. Zuckerberg pontosan tudja, hogy a mesterséges intelligencia és a robotok úgyis elveszik ezeket a munkákat pár éven belül, hiszen testközelből látja, sőt vezeti is ezt a folyamatot.

Sokatmondó, hogy amikor Trump a beiktatása után egy nagy beszélgetésre meghívta magához a techvilág összes fontos cégvezérét, mindenki elment udvariaskodni egy sort: Tim Cook az Apple-től, Satya Nadella a Microsofttól, Larry Page a Google-től, Jeff Bezos az Amazontól, Elon Musk a Teslától, és így tovább, mindenhonnan a nagyfőnökök, az első számú, emblematikus figurák. Egyedül Zuckerberg utasította el a meghívást, és küldte maga helyett a cég második számú emberét, Sheryl Sandberget.

De akkor most tényleg elindul?

Ez még nagyon sokáig nem fog kiderülni, de azért érdemes legalább eljátszani a gondolattal. Ha nem is személyesen Zuckerberg, valami hozzá hasonló figura lehet az elnök esélyes kihívója, és az amerikai politika válasza arra a válságra, aminek Trump megválasztása a leglátványosabb tünete. Mindenesetre, ha 2020-ban a mezőny Zuckerberg mellett az akkor már 75 éves Donald Trumpból, plusz Dwayne “The Rock” Johnsonból, Kanye Westből és Will Smithből fog állni, minden idők legszórakoztatóbb választásának nézünk elébe.

(Címlap és borítókép: Fotó: MTI / EPA / Lisa Hornak, Illusztráció: szarvas / Index)