Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Hét embert lőtt le valaki Texasban

2017.09.11. 07:22

Nyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt vasárnap a texasi Dallas egyik elővárosában, Planóban, írja az MTI.

A helyi idő szerint este nyolc óra körül kitört lövöldözés a Dallastól harminc kilométernyire északra fekvő település egyik lakásában történt.

A veszekedés, majd a lövöldözés hangjaira a szomszédok kihívták a rendőrséget. Addigra a gyanúsított már hét embert agyonlőtt. Egy rendőr rálőtt a támadóra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

David Tilley, a planói rendőrség szóvivője elmondta, hogy a hét áldozat és az elkövető azonosítása még tart, és 

még feltételezések sincsenek az elkövető lehetséges indítékaira.

A rendőrök a hét agyonlőtt ember mellett két súlyos sérültet is találtak, őket kórházba vitték, állapotukról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

A CBS televízió jelentése szerint az áldozatok valamennyien felnőttek.