Lukács
7 °C
22 °C

Egyiptomban tömegesen szórják az életfogytiglanokat

2017.09.18. 17:12

Életfogytiglani - azaz 25 év - börtönre ítélte egy egyiptomi bíróság az országban betiltott Muzulmán Testvériség 42 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy 2013 augusztusában részt vettek a kairói al-Fath mecsetnél zajlott "rendbontásokban" - írja az MTI. 

A rendbontás azt jelenti, hogy az elítéltek tiltakozást szerveztek a törvényesen megválasztott Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmának erőszakos megdöntése ellen a kairói Ramszesz téren. Az ügyben eddig 387 embert fogtak perbe, akiket a többi között azzal vádolnak, hogy

meggyalázták a mecsetet, rendőrökre támadtak, köz- és magánvagyont rongáltak meg, rendbontást követtek el, valamint terrorista cselekményeket készültek elkövetni.

A hétfői ítélet a Muzulmán Testvériség további 16 tagjával szemben 15 évnyi, 52 másik tagjával szemben pedig 10 évnyi szabadságvesztést állapított meg. Száznál is több vádlott ennél rövidebb, illetve felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Több mint 50 embert pedig felmentettek a vádak alól, köztük egy ír állampolgársággal is rendelkező egyiptomit.

Azóta, hogy a hadsereg 2013-ban megdöntötte - a szintén a Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott - Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát, a betiltott pánarab szervezet - mely a polgárháború előtti Szíriában, illetve jelenleg Katarban is komoly befolyással bír - több száz tagját és követőjét ítélték halálra vagy sújtották súlyos börtönbüntetéssel Egyiptomban.