Szilárda
-2 °C
7 °C

100 ezer eurónyi bankjegy dugított el vécéket Genfben

2017.09.18. 20:41

Vizsgálatot indítottak hétfőn a genfi hatóságok, miután mintegy 100 ezer eurónyi, azaz 31 millió forintnak megfelelő mennyiségű bankjegy dugította el egy genfi bank és három étterem vécéit – írja az MTI.

Nem annyira az ügy indítéka érdekel minket, mint inkább a pénz eredete.

– közölte a rendőrség szóvivője, hozzátéve azt is, hogy amúgy sem a pénz kidobása, sem a vécék eldugítása nem számít önmagában bűncselekménynek.

euró
Fotó: Kovács Attila / MTI

Az első dugulás Genf pénzügyi negyedében, az UBS bank páncéltermének vécéjében történt, majd az összevagdosott 500 eurós bankjegyek miatt pár nappal később három közeli bisztró vécéje is eltömődött.

Sajtóértesülések szerint a pénzt ismeretlen személyazonosságú spanyol nők helyezték el a bank trezorjában még évekkel ezelőtt, akiknek nevében egy ügyvéd megtérítette a dugulás okozta kárt az éttermeknek, amelyek így visszavonták a májusi incidens után benyújtott panaszukat. Arra ugyanakkor ő sem adott magyarázatot, hogy miért húzták le a pénzt a vécén.

A lefolyórendszerből előkerült pénzt a nyomozás idejére lefoglalták, azt azonban még nem tudni, hogy kinek adják majd át, ha kiderül, hogy a pénz törvényes eredetű. A szóvivő szerint egyelőre nem volt rá ok, hogy bűncselekménnyel kössék össze a történteket.

Az Európai Központi Bank éppen tavaly jelentette be, hogy kivonja az 500 eurós bankjegyeket a forgalomból, mert túl gyakran használják illegális pénzügyi manőverekhez, például 

pénzmosáshoz.