Orsolya
7 °C
17 °C

Porosenko: Senkinek sem tiltjuk meg a kisebbségi nyelvtanulást

2017.09.18. 22:16

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn New York-ban az Egyesült Államokban élő ukrán és krími tatár közösségek vezetőivel találkozott, itt pedig többek közt azt is leszögezte, hogy nem tiltják meg Ukrajnában a nemzetiségi nyelvek oktatását, de minden gyermeknek beszélnie kell ukránul az országban – írja az MTI.

Egyszerűen visszahozzuk az ukrán iskolákat Ukrajnában.

– fogalmazott Porosenko, aki szerint egy héttel ezelőtt nagyon fontos oktatási reformot hajtottak végre. Mint mondta, emellett senkinek nem tiltják meg, hogy kisebbségi nyelvet tanuljon, de a cél az, hogy minden gyerek szabadon beszéljen ukránul mire befejezi az iskolát. Az ukrán nyelvet meg kell védeni Ukrajnában, ezt eddig még sohasem tették meg ezelőtt – tette hozzá az elnök.

Porosenko a hét végén az Ukrajinszki Novini ukrán hírügynökségnek nyilatkozva hasonlóan fogalmazott, akkor azt mondta, hogy az ukránoknak szent joguk, hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai. Ebben az interjúban jelezte azt is, hogy még nem kapta meg a törvényhozástól az elfogadott jogszabályt.

Ezzel kapcsolatban Andrij Parubij ukrán házelnök hétfőn ukrán híradások szerint azt mondta, hogy még az illetékes bizottság dolgozik a megszavazott törvényjavaslat korrektúráján. Megjegyezte, hogy nagy terjedelmű előterjesztésről van szó, amelyhez számos módosítást fűztek. Közölte, hogy amint megkapja, azon nyomban aláírja és haladéktalanul megküldi az államfőnek is aláírásra. Reményét fejezte ki, legkésőbb kedd délelőttig az asztalára kerül a dokumentum.

Parubij egyébként szintén azt mondta, hogy az új oktatási törvény védi az ukránt, mint államnyelvet, de emellett semmilyen mértékben nem szorítja vissza a nemzetiségi, illetve az úgynevezett őshonos népek, például a krími tatárok nyelveit. Mint mondta, szerinte a törvény körüli viták inkább spekulatív jellegűek.