Lukács
9 °C
22 °C

Amerikai nehézbombázók repültek el Észak-Korea partjainál

2017.09.23. 20:28 Módosítva: 2017-09-23 22:00:45

A Pentagon szombat este közölte, az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói harci gépek kíséretében az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek erődemonstráció céljából – írja a BBC.

Ez a demilitarizált övezettől legészakabbra fekvő térség, ahová amerikai harci gép vagy bombázó berepült Észak-Korea partjai mentén a 21. században.

– mondta Dana White a Pentagon szóvivője, hozzátéve azt is, hogy ezzel szeretnék aláhúzni, hogy milyen komolyan állnak hozzá Észak-Korea vakmerő magatartásához.

Az akcióra nem sokkal azután került sor, hogy a legutóbbi atomkísérlettől nem messze újabb földrengés volt Észak-Koreában, a közleményt pedig éppen azelőtt adták ki, hogy az észak-koreai külügyminiszter felszólalt volna az ENSZ Közgyűlésében.

Az elmúlt napokban ismét bedurvult az Egyesült Államok és Észak-Korea szembenállása, Kim Dzsongun ugyanis szintet lépett Trump-alázásban, miután az amerikai elnök kedden az ENSZ-ben azt mondta, teljesen megsemmisítenék az ázsiai országot, ha rá lennének kényszerítve erre.