Kilencvenen lesznek, és Merkelre vadásznak

Németországban a harmadik legerősebb politikai erő lett a jobboldali populista, muszlim- és bevándorlásellenes szólamokkal hódító Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt. Ezzel Németország második világháború utáni történetében 1949 óta először először kerül radikális jobboldali párt az ország parlamentjébe. Ennek a ténynek a jelentőségét jól mutatja, hogy Angela Merkel első beszédében az egyik legfontosabb feladatnak nevezte az AfD-hez elvándorolt szavazók visszacsábítását.

A pártot a Merkel eurómentő csomagjával elégedetlen egykori CDU-s politikusok, közgazdászok alapították 2013-ban. A gazdasági liberalizmust hirdető, a nemzeti valuta visszaállításáért kampányoló alakulat az akkori Bundestag-választásokon 4,6 százalékot ért el, így nem került be a parlamentbe. Az AfD mai karakterét 2015-ben nyerte el. Ekkor tűzte zászlajára a Németországban addig tabunak számító nemzeti irányvonalat, a muszlim- és bevándorlásellenességet, de gyanús oroszbarátság is jellemezte a pártot. Támogatottságuk a menekültválság idején emelkedett meg.

Szándékosan provokatív megnyilvánulásokkal szereztek támogatókat maguknak: egy tévévitában egyik vezetőjük egy német nemzeti lobogót tett ki, képviselőjük lövetett volna a határon áthaladó menekültekre, a szászországi Jens Maier a szerinte „Németországért egyedül kiálló" neonáci NPD-t méltatta, a 77 embert meggyilkoló Anders Behring Breivik tettét pedig azzal mentegette, hogy a norvég ámokfutó a bevándorlás miatti elkeseredésében lett tömeggyilkos. Berlini kampányukban a muszlimoktól rettegő meleg párral, az utcai molesztálástól rettegő német nővel és a szociális segélyből élő marokkói dílerrel provokáltak. 

Gyakran nevezték nácinak, rasszistának és szélsőjobboldalinak őket, mint ahogy egyes képviselőiknek bőven voltak is ilyen megnyilvánulásaik. Az elitellenesség jegyében válogatott eszközökkel támadták a német történelmi pártokat, a médiát, és ők honosították meg az eddig érvekre épülő német közéletben azt az alpári stílust, ami Magyarországon már régóta a hétköznapok része. Mostani választási kampányukban a Trumpnak is dolgozó amerikai reklámcég segítette őket olyan, a tényekre fittyet hányó plakátokkal, amelyeken az európai terrortámadásokért és a nemi erőszak elharapózásáért kizárólag a menekülteket és személyesen Merkelt tették felelőssé.

A párt kellő cinizmussal minden eszközzel tiltakozott lenácizásuk ellen. Párthatározatban tiltották meg, hogy nem lehet tagjuk valamelyik neoáci csoportosulás tagja, a vállalhatatlan kijelentéseket tevő politikusaik ellen pedig fegyelmi- és kizáratási eljárásokat indítottak. A párt vezetői érezték ugyanis, hogy elérték a plafont: ha támogatottságukat növelni akarják, mérsékeltebb és szakszerűbb hangot kell megütniük. Ezt képviselte Frauke Petry társelnök, de elképzeléseit a tagság nem támogatta. Így az a döntés született, hogy a választásnak két csúcsjelölttel vágtak neki: a keményvonalas, radikális veteránnak számító Alexander Gaulanddal és a vállaltan leszbikus, de néhol liberális hangokat is megütő Alice Weidellel. 

Bár ma már inkább jobboldali populistának írja le őket a német sajtó is, a választás éjszakáján így is tüntettek ellenük a berlini Alexanderplatzon lévő AfD-kampányközpontnál. Az AfD azonban nem a liberális főváros lakosságából meríti támogatottságát. Elemzések szerint jellegzetes választójuk a német egység vesztesének számító, jellemzően az egykori keletnémet tartományokban élő, alacsonyabb iskolázottságú ember. Ők azok, akiknek értékrendjét, nézeteit nem képviselték sem a hagyományos pártok, sem a liberális beállítottságú média. Ez a kör kísértetisen hasonlít a brexit vagy Donald Trump támogatóira. Ez a grafikon jól mutatja, hol van az AfD igazi bázisa: ha csak a keleti tartományok eredményeit nézzük, az AfD-nek ott 20 százalék fölötti a támogatottsága. Ott ők a második legnagyobb erő.

Az AfD kétségtelenül felkavarta a német politika állóvizét, miután nagyon is fontos kérdésekre nagyon is leegyszerűsítő válaszokat ad. A CDU ugyan megnyerte az idei választást is, de négy évvel ezelőtti támogatottságukból legalább 8 százalékot veszítettek.

Michael Fuchs, a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese mindenkit óvott attól, hogy az AfD szavazóit lenácizzák. Szerinte ezek az emberek azért pártoltak el tőlük, mert a CDU feladta konzervatív értékeinek egy részét például a melegházasság kérdésében.  Az AfD más pártoktól is bőven szívott el embereket, és több mint 1 millió olyan választót is aktivizálni tudott, akik már korábban kiábrándultak a politikából és távol maradtak a választásoktól. Parlamenti jelenlétük tehát mindegyik párt számára kihívás. Szavazóik egy részének mozdíthatatlan jobboldali radikális világképe van, azok azonban meggyőzhetők, akik most protestszavazatot adtak rájuk. 

Az AfD provokatív stílusa valószínűleg megmarad a Bundestagban is, izgalmas és váratlan fordulatokra készülhetnek a kormányzó pártok. A 690 fős Bundestagban több mint 90 képviselőjük lesz, és mint bejelentették: céltáblájuk közepén Angela Merkel áll.

Az AfD egyik első lépése lesz, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Angela Merkel kancellár menekültpolitikája miatt. Alice Weidel, az AfD kampányát vezető egyik csúcsjelölt a ZDF országos köztelevíziónak – Merkelre célozva – azt mondta, a vizsgálóbizottság

nagyon világosan foglalkozik majd ennek a nőnek a jogsértéseivel.

A párt egyik társelnöke, a mérsékeltebb irányzatot képviselő Frauke Petry a Mitteldeutsche Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak azt mondta: az AfD-nek ugyanazokat az ügyeket kell képviselnie a Bundestagban, amelyekkel parlamenten kívüli ellenzéki pártként foglalkozott, de gondoskodnia kell arról, hogy elképzeléseit el tudja fogadni a lakosság többsége.

A legfőbb cél az, hogy a párt kormányra kerüljön, esetleg egy koalíció kisebbik tagjaként, „de jobb lenne, ha vezető erőként”.

Nyitókép: Joerg Meuthen (jobbra), a párt vezetője, valamint Alice Weidel és Alexander Gauland listavezetők az exit pollok eredményét ünneplik (Wolfgang Rattay/Reuters)