Lukács
9 °C
22 °C

Az AfD társelnöke bejelentette, hogy nem ül saját pártja frakciójába

2017.09.25. 10:33 Módosítva: 2017-09-25 13:32:04

Kivonult a német választások nagy nyertesének számító Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke a párt erejét és összefogását mutatni kívánó hétfő reggeli sajtótájékoztatóról, miután bejelentette, hogy nem ül be a párt újonnan alakuló Bundestag-frakciójába - tudósított egyidejűleg több német lap is a botrányról.

A vasárnapi választáson egyéni mandátumot szerzett Frauke Petry "belső ellentétekkel" indokolta döntését, melyeket szerinte nem lenne szabad elhallgatni. Vasárnap este már kifejtette nézetét, hogy az Alexander Gauland és Alice Weidel nevével fémjelzett kampány szerinte túl radikális volt, és középosztálybeli szavazók tömegeit riasztotta el az AfD-től (értékelésének ellentmond, hogy idén számítások szerint 1 millió volt CDU-szavazó pártolt át hozzájuk)

A sajtótájékoztatón a megdöbbent Jörg Meuthen társelnök azt mondta Petrynek, hogy ez nem fair viselkedés. Meuthen bocsánatot kért a jelenlévőktől, és leszögezte, nem felel meg a valóságnak, hogy két tábor van a pártban, a "Petry-féle mérsékelt", és a "fundamentális ellenzéki" politikát folytató, "szélsőjobboldali" irányzat.

A jobboldali populista párt a szavazatok 12,6 százalékával 94 mandátumot szerzett a Bundestagban. Petry egyéni mandátuma miatt szabadon dönthet arról, hogy kíván-e csatlakozni az AfD-frakcióhoz.

A most történtek csak az AfD-n belül zajló hatalmi harc újabb fejezetét jelentik. Petry már tavasszal azt akarta elérni, hogy a párt mérsékeltebb hangot üssön meg, készítsen szakmai programot, így a választók szélesebb rétegei számára lesz komolyan vehető. Most is azt mondta: értelmes konzervatív politikát kellene folytatniuk, amiben a fontos témákra kell helyezni a hangsúlyt, nem a visszetszést keltő nyilatkozatokra. 

Kezdeményezéseit azonban sorra leszavazták a pártban. Petry nemrég szülte meg ötödik gyermekét, az idei választásra nem is ő lett az AfD kancellárjelöltje. A párt két csúcsjelöltet tett meg helyette a kampány irányítására:  a keményvonalas, radikális veteránnak számító Alexander Gaulandot és avállaltan leszbikus , de néhol liberális hangokat is megütő Alice Weidelt. 

A pártban háttérbe szoruló Petry számára azonban most komoly erőt jelent, hogy a választásokon neki sikerült egyéni körzetben mandátumot szereznie, míg ez sem Gaulandnak, sem Alice Weidelnek nem sikerült. 

Kivonulása után az ARD-nek azt mondta: döntését átgondolta, nem spontán hozta meg. Meggyőződése, hogy az AfD-nek "értelmes konzervatív programot" kell alkotnia, olyan konzervatív újrakezdésre van szükség ami akár a választók 30 százalékának támogatását is elnyerheti. Ő ebben szívesen részt vesz, de a kampányban az AfD egyes politikusainak nyilatkozatai szerinte sokakat elriasztanak, és ezekkel ő sem tud azonosulni. Arra a kérdésre egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a pártból mások is követik-e őt. Ahhoz, hogy másik frakciót alakítson, legalább 34 képviselőre van szükség a Bundestagban. 

Alexander Gauland azt mondta, Petry hátbaszúrta őket,  André Poggenburg,  Szász-Anhalt tartományi parlamentjének AfD-frakcióvezetője pedig arra szólította fel Frauke Petryt, hogy legyen következetes és lépjen ki a pártból.