Vendel
5 °C
20 °C

Több tízezer civil rekedt egy ostromlott iraki városban

2017.10.03. 17:50

Az ENSZ számításai szerint mintegy 78 ezer civil rekedhetett az ostromlott Havídzsában - írta kedden az MTI. A Tíkrit és Kirkuk között fekvő, az Iszlám Állam erői által elfoglalt terület visszafoglalására két hete indított offenzívát az iraki hadsereg. Az irakiak a város körzetében relatíve könnyen haladtak előre, Haider al-Abádi iraki miniszterelnök a múlt héten be is jelentette, hogy második fázisába lépett a Havídzsa felszabadítására indított művelet.

Ez azt jelenti, hogy kíméletlen városharcokra lehet számítani. És bár több mint 12 ezren már elmenekültek Havídzsából, még mindig legalább 78 ezer ember rekedhetett a városban.

Jens Laerke ENSZ-szóvivő emlékeztette a harcok résztvevőit, hogy a polgári lakosságot mindenkor védelemben kell részesíteni, és engedélyezni kell nekik a város biztonságos elhagyását. A figyelemeztetés egyik címzettje ugye az Iszlám Állam, mely előszeretettel használja élő pajzsnak a civil lakosságot, és kedvelt városi taktikája az, hogy egész lakóházakat robbant az előrenyomuló ellenséges egységekre.