Gyöngyi
9 °C
9 °C

Trump vihar előtti csendről beszélt

2017.10.06. 07:43

Donald Trump katonai vezetőkkel tárgyalt csütörtökön, este pedig a feleségekkel együtt vacsoráztak a Fehér Házban, írja a BBC. A vacsora előtt a kamerák előtt pózoló társaságnak szegezett kérdésre Trump azt mondta: Talán vihar előtti csönd van. Amikor az újságírók azt kérdezték, milyen viharra gondolt, Trump azt felelte: Majd meglátják!

Trump a katonai vezetőkkel Iránról és Észak-Koreáról tárgyalt, és azt kérte: dolgozzanak ki katonai megoldásokat az iráni és észak-koreai helyzetre.

Az elnök célja az, hogy a kísérleti atomrobbantások sorát végrehajtó, Amerikát immár közvetlenül fenyegető Észak-Koreát atomfegyver-mentessé tegyék.

Iránnal kapcsolatban pedig azért aggódik, hogy nem hajtja végre a nukleáris programja visszaszorítását célzó, Barack Obama elnöksége alatt kötött többhatalmi egyezmény szellemiségét. Trump z Irán, USA, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Kína és Oroszország által aláírt egyezményt korábban a világ egyik legrosszabb szerződésének nevezte.