Háborús hangulatban Észak-Korea: Amerikát elérő rakéta tesztelésére készülnek

2017.10.07. 11:00 Módosítva: 2017.10.07. 11:00

Észak-Korea olyan rakétát tesztel hamarosan, amely képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját, nyilatkozta  phenjani látogatása után egy  orosz parlamenti képviselő.

"Még matematikai számításokat is mutattak nekünk, amelyek meggyőződésük szerint bizonyítják, hogy a szóban forgó rakéta képes elérni az Egyesült Államok nyugati partját. Ha jól értettük, akkor a közeljövőben el akarnak indítani egy újabb, nagy hatótávolságú rakétát. Meglehetősen háborús hangulatban vannak" - jelentette ki Anton Morozov.

"Ebben a helyzetben természetesen minden érintett félnek a lehető leggyorsabban be kell avatkoznia, hogy megelőzhető legyen egy nagy volumenű katonai akció" - tette hozzá.

A Reuters hírügynökség hozzáfűzte: Morozov nem beszélt arról, hogy mely észak-koreai tisztségviselők számoltak be nekik terveikről, és egyelőre más forrásból ellenőrizhetetlen, amit a képviselő állít.

Október 10-én jöhet a kilövés

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő Washingtonban úgy nyilatkozott a Reutersnak: vannak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletre készül, mégpedig a Koreai Munkapárt megalapításának október 10-ei évfordulója körül. A CIA egy magas rangú elemzője is így vélekedett.

A Royal United Services Institute (RUSI) nevű független londoni védelmi és biztonsági elemzőközpont szeptember végén bemutatott tanulmánya szerint mára reális veszéllyé vált, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajul.

Van még ugyan remény arra, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gyújtó hatású retorikáját érdemi tárgyalások kövessék, de "az idő nem feltétlenül a diplomáciának dolgozik", és az észak-koreai fegyverfejlesztési program gyorsabban halad, mint ahogy azt a legtöbb szakértő még akár egy éve is várta.

Az elemzők úgy gondolják, sok minden függne attól, hogy a háború milyen előzmények után tör ki. Észak-Korea például megtorolhatja, ha az amerikai fennhatóságú Guam szigete felé tesztrakétát indít, de azt az Egyesült Államok lelövi azt, vagy például Phenjan inváziós előkészületként értelmezheti, ha határainál az Egyesült Államok jelentős katonai erőt vonultat fel.