Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ismerje meg a láthatatlan embert, aki minden háborús tudósításban szerepel

kijev01 268
2017.10.08. 13:00

Igen, értem, hogy Moszulban, közel a frontvonalhoz nem biztonságos a helyzet. Nekem viszont készíteni kell egy olyan felvételt, amelyen a hátam mögött látszanak a lebombázott házak, és egy barikád, miközben kamerába mondom a fontos információkat. 

Nem kellett hosszasan győzködnöm a vezetőmet. A mellettem ülő férfi ahelyett, hogy rémülten nézett volna rám, tanácskozni kezdett a sofőrrel. Tudta, hogy a konfliktuszónában dolgozó újságíró gyakran áll elő olyan kéréssel, amely a helyszínen totális hülyeségnek tűnik, és egyetlen értelme, hogy onnan távol élők számára is érthetővé tegye a helyzetet. 

Majd miközben dzsipünk nekilódult, gyorsan összefoglalta a helyzetet: az Iszlám Állam vonalaitól nem messze, az egyik ostromlott hídnál látott kiégett autókból épült barikádot, mögötte lebombázott épületekkel. Ha gyors leszek, akkor ott megcsinálhatjuk a felvételt. 

Segítőm aztán tartotta a kamerát, amíg három baki után végre elmondtam a szövegem. (Nem mentség, de összezavart, hogy mögöttem dulakodásba kezdett három férfi.) Végül betolt a kocsiba, és porzó gumikkal magunk mögött hagytuk a veszélyes zónát. A felvétel az alábbi videó elején tekinthető meg. 

Ahogy az is, hogy az esemény fontos szereplője egyáltalán nem látszik. Pedig nélküle nem csak ez, de egyetlen konfliktuszónás tudósítás sem készülhetne el. Ahhoz, hogy zűrös helyekről érthető riportok születhessenek, nem csak jó téma, és izgalmas megközelítés kell, hanem egy láthatatlan szereplő is:

a fixer.

Az angol szó eredetileg ezermestert, kijáróembert jelent, de háborús övezetekben a kifejezés önálló életre kelt. Ő az, aki tolmácsol, interjút szervez, autót bérel, golyóálló mellényt szerez, ismeri a fontos embereket, beavatja az újságírót a helyi viszonyokba, és tudja, mit érdemes rendelni az étteremben.

Miért nem dolgozik az újságíró önállóan?

Bár a fixereknek nyomuk sincs a cikkekben, nélkülük szinte lehetetlen a sajátos rendszerben működő területeken dolgozni.

Gondolják csak el: megérkezik az újságíró egy addig csak leírásokból, hírekből ismert helyre. Többnyire nem beszéli a nyelvet, és ismerettségei legfeljebb néhány helyi újságíróig vagy politikusig terjednek. Jó, ha sejti, milyen engedélyekre van szüksége, és milyen íratlan szabályoknak kell megfelelnie, hogy zavartalanul dolgozhasson.

Ha mindezeket az tudnivalókat maga akarná elsajátítani, évekig rostkolhatna az adott országban. A média eközben a gyors hírközvetítésről szól, szóval hiába válik az újságíró moszulibbá a moszuliaknál: addigra már véget ért az ostrom, az események valahol máshol zajlanak, és ő sok ismerettel, de téma nélkül áll a helyszínen.

Fixert minden újságíró használ ezekben a zónákban, a CNN-től a Vice-on át az Indexig. Sőt, még azok a hírügynökségi tudósítók is is, akiket évekre telepítenek egy-egy helyre. A nyelvtudás mellett a fixerek egyik szuperképessége ugyanis, hogy jó informális kapcsolatokkal rendelkeznek. Márpedig a legtöbb olyan helyen, ahol fixer nélkül nehéz lenne dolgozni, az informális szabályok fontosabbak a leírtaknál.

Nem véletlen, hogy Németországban vagy Svédországban simán elboldogultam egyedül, de Olaszországban, és onnan délre meg keletre már létkérdés volt a segítségük.

Ismerik a kiskapukat

Az ostrom idején Moszul körül gyűrűt vontak a szövetséges seregek, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam harcosainak kiszivárgását, és támogatóik bejutását. A városba tartó újságírók és helyi lakosok az ellenőrző pontoknál feltorlódott sorokban kellett várniuk órákig, hogy az illetékes tiszt eldöntse, jogosultak-e a belépésre. Az időrabló várakozás a közel-keleten persze elkerülhető, ha az ember segítője ismer valakit a helyőrségben, akinél egy hátsó bejáraton bejutva azonnal megkapjuk a pecsétet.

De a kiskapuk ismerete nem csak a forró délen, hanem a fagyos keleten is alapvető. Amikor az orosz, és orosz támogatottságú erők kirobbantották a polgárháborút Kelet-Ukrajnában, ugyanezzel a módszerrel szerzett engedélyt a frontra az ukrán fixerem.

Hogy végül egy sáros parkolóban kapjuk meg a szükséges papírokat. Az etikai aggályokat ilyen esetekben enyhíti, hogy ezekben az országokban a legalapvetőbb dolgokat is csak kiskapukon, személyes kapcsolatokon keresztül lehet elintézni.

A videón az is látszik, segítőm nem Rambo szerűen kigyúrt, terepruhás figura. Ahogy egy újságíró hitelességet is megkérdőjelezi, ha katonának öltözik, vagy katonaként viselkedik, probléma ez a fixereknél is. Ezek az emberek a sajtó képviselői, és militáns megjelenésükkel ugyanúgy kiírnák magukat a szakmából, mint a fegyverrel pózoló újságíró.

Nem Rambo - Figyelje meg a hét apró különbséget a donyecki szeparatista és a médiamunkás közt
Nem Rambo - Figyelje meg a hét apró különbséget a donyecki szeparatista és a médiamunkás közt
Fotó: Földes András

Nem beszélve arról, hogy  a katonaként viselkedő embert a terepen könnyen nézik katonának, ami fegyveres konfliktus esetén számos kellemetlenséggel járhat.

Előbb forradalmár, aztán profi

A fixerek legtöbbje amúgy sem a fegyveres erők oldaláról érkezik. A legtöbb ember, akivel dolgoztam, angolul jól tudó egyetemistaként kezdte. Ukrajnában a forradalom idején különösen sok fixer volt lánglelkű egyetemista, aki valójában nem is a munka miatt kezdett foglalkozni a sajtóval, hanem hogy segítsen nyilvánosságot teremteni ügyüknek.

A kijevi forradalom sűrűjét éppen azért sikerült megmutatnom, mert vezetőim egyúttal résztvevői is voltak a Majdan téren zajló eseményeknek. Egyetlen éjszaka alatt jutottam el a barikádokra, a forradalmi kórházba, lincselésre és spontán koncertre, mert fixerem mindenhova bejáratos volt.

IMG 0042
Fotó: Földes András

Ahogy az ukrán forradalom története átfolyt az orosz beavatkozás, majd a donyecki háború eseményeibe, úgy váltak a lelkes ukrán egyetemisták kiégett, de profi fixerekké. Az egykori filmes egyetemista Mariupolban már gyakorlottan kalauzolt a szétlőtt városokban. 

A fixereknél a beágyazottság persze hátrányt is jelent. A jó kapcsolatokkal ugyanis együtt jár, hogy az ember elfogulttá válik az adott oldal irányában. Irakban volt egy remek segítőm, akivel mélyen behatoltunk a Pesmergák (kurdok) által ellenőrzött területre. Utunkat legfeljebb az lassította, hogy az ellenőrzőpontoknál kávéznunk kellett az ismerősökkel és mindenféle unokatestvérrel. Mindemellett nem volt kérdés, hogy ezen fixerem révén kurd szemszögből fogom megismerni a helyzetet.

Ugyanígy, a szír ellenzéki aktivista Törökországban számos szír menekültekkel hozott össze, sőt, elvitt egy lázadó milícia emigrációban élő vezetőjéhez is. De nyilván nem mutatott be egyetlen Aszadot támogató menekültnek sem.

A félresúlyozást a terepen a legegyszerűbben nem a fixerek átnevelésével lehet elérni, hanem hogy az újságíró váltogatja a segítőit. Az Iszlám Állam elleni hadműveletet bemutató videóban éppen ezért két fixer is feltűnik, ők fordítják az interjúkat. 

qIMG 8559
Fotó: Földes András

Igaz, az egyikük sajátos vallási háttere miatt annyira kívülálló volt, hogy elfogultság helyett inkább a totális szarkazmus jellemezte. A bézbólsapkás férfi jazidi volt: egy olyan vallás követője, amelyet egyaránt utáltak a muszlimok és a keresztények, így minden körülmény esetén bízhattam távolságtartó és cinikus megjegyzéseiben. Szplínes kisugárzását erősítette, hogy kényszerből vállalta ezt a veszélyes munkát. Korábban angoltanárként dolgozott, de egyetemét szétlőtték, így családját az igeidők oktatása helyett harctéri túrákból tartotta el.

A fixerek nem félnek?

Rutint, kiégést, notórius késést, vagy az előző esti partik utáni totális szétesettséget többször is tapasztaltam a fixereknél, de félelmet csak egyetlen esetben. Egy angolul remekül beszélő kurd lánnyal épp csak beléptünk a rommá lőtt Moszulba, amikor megjegyezte: legutóbb az ISIS érkezése előtt, három éve járt a városban. Hiszen ugye itt lövöldöznek, nem biztonságos hely.

Ezt az érzést csak erősítette benne, amikor a papírjainkat ellenőrző katonák figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk, mert egy öngyilkos merénylő kószál a negyedben. A fixer elképedésére azonban folytatni akartam az utat, a kockázat ugyanis nem volt nagyobb a szokásosnál. A helyzetet sofőrünk, egy kurd katona mentette meg, mert innentől ő kalauzolt minket az apokaliptikus hangulatú városban.

A történet úgy kerek, ha megemlítem, hogy a fixer, aki ki sem szállt a kocsiból, másnap hozzásegített a riportút egyik legfontosabb cikkéhez: elintézte, hogy őszintén beszélgessen velem egy ISIS-harcosok által elrabolt nő. 

15071807 842827 742b5e5e4e477cfc9b4ea4a2244b0e52 wm

Joggal vetődik fel az olvasóban, hogyha valaki fél, miért vállalja ezt a munkát? Ez a kérdés vezet át a fixerkedés tragikus oldalára. A konfliktusokkal sújtott országokban a háború miatt gyakran nincs más lehetőségük a pénzkeresetre. A mezőket felperzselték, a gyümölcsösöket lebombázták, a boltok üresek, az iskolák, hivatalok bezártak.

A kényszer mellet sokat számít az is. hogy ez a munka elég jól fizet. A nyugodt helyeken is elkérnek napi 80-100 dollárt (25-30 ezer forint), de ha egy forgatócsoport a harcoló alakulatokkal együtt akar mozogni, akár 5-600 dollárt is le kell tenniük.

Alku természetesen van, de tapasztalatom szerint csak az első közös munka előtt. Ugyanis nem dolgoztam még olyan fixerrel, akivel ne barátként váltunk volna el egy közösen átélt nap után. Barátokkal pedig már nem alkudozik az ember.