Hedvig
7 °C
23 °C

Példátlan döntést hozott az ENSZ: a világ összes kikötőjéből kitiltott négy hajót

2017.10.10. 05:17

A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat – közölte Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.

Ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében.

„Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt” – mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók. 

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a Comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását.