Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Trump IQ-teszten bizonyítaná, hogy nem is idióta

2017.10.10. 14:59 Módosítva: 2017-10-10 15:40:15

Donald Trump IQ-tesztre hívná ki saját külügyminiszterét, ha kiderülne, hogy valóban idiótának nevezte őt, írja az Independent.

Az amerikai elnök a Forbes interjújában vetette fel az ötletet: "Ez fake news. De ha valóban ilyet mondott, akkor össze kell hasonlítanunk az IQ-tesztjeinket. Előre meg tudom mondani, hogy ki nyerne" - mondta az elnök, habár nyilatkozata alapján az olvasók is könnyen kitalálhatják.

000 T63R5
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Az idiótázás állítólag még nyáron hangzott el, amikor Rex Tillerson külügyminiszter a kiszivárgott hírek szerint le akart mondani, amit azzal is indokolt, hogy Trump egy idióta. Tillerson végül Pnce alelnök győzködésére állt el döntésétől. 

Tillerson most sajótátjékoztatón cáfolta, hogy le akart volna mondani, és hogy valaha így beszélt volna. 

Trump a III. világháborúba viszi az USA-t

Az amerikai elnök viszonya elmérgesedett azzal a republikánus szenátorral is, akit korábban még külügyminiszterének kért fel.  Mióta  Bob Corker  bejelentette, hogy a 2018-as félidős választásokon nem indul újra Tennessee-ben, többször is kritizálta Trump külpolitikáját.   Azt mondta a New York Timesnak , hogy Trump úgy fogja fel a munkáját, mint egy reality show-t, a folytonos fenyegetésekkel pedig „a harmadik világháború felé vezető pályára" állíthatja az Egyesült Államokat. Szerinte Trump nem igazán veszi figyelembe, mekkora súlya van annak, ha az Egyesült Államok elnöke nyilatkozik meg.

Az elnök viszont vasárnap kiírta a Twitterére, hogy Corker könyörgött neki, hogy támogassa az újraválasztását, de ő visszautasította. Majd azzal is ekézte Corkert, hogy nem volt elég tökös ahhoz, hogy újra induljon. Szerinte amúgyis Corker az egyik felelős a borzalmasnak nevezett iráni atomalkuért, aminek a végrehajtását várhatóan nem hosszabbítja meg a héten Trump.

Kinek magasabb az IQ-ja?

  • 4877
    Rex Tillerson
  • 1327
    Donald Trump