Cecília
3 °C
12 °C

Ezrek tüntettek az abortusz betiltása ellen Brazíliában

2017.11.14. 05:20

Több ezren tüntettek az abortusz teljes betiltása ellen Brazília legalább tizennégy nagyvárosában, írja az MTI. Az egyik legnagyobb megmozdulás Sao Paulóban volt, ott mintegy 3500 ember vonult az utcára tiltakozni az ellen, hogy a már így is bűncselekményként kezelt terhességmegszakítást teljesen, a kivételes eseteket is beleszámítva betiltsák.

Brazíliában ugyanis csak három esetben engedélyezett az abortusz: ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a magzatban anencefáliát (az agy kialakulásának részleges vagy teljes hiányát) diagnosztizáltak, vagy ha a terhességet nemi erőszak okozta.

A brazil törvényhozás alsóháza november 8-án hagyott jóvá egy törvénymódosítást, amely az élet védelmének szükségéről szól. A módosítás azonban leszögezi, hogy az élet nem a születéskor, hanem a fogantatáskor kezdődik. Ennek értelmében az abortusz nemcsak törvény-, de alkotmányellenesnek is minősülne.

A módosítás életbelépéséhez a tervezetet a parlament mindkét házának jóvá kell hagynia, az elnöknek pedig aláírásával kell szentesítenie.

Rio de Janeiróban mintegy 300 tüntető, többségükben nők fejezték ki ellenvéleményüket a tiltásról. A TASZSZ jelentése szerint kisebb összecsapásokra is sor került a tiltakozók és a rendőrség között, a rendfenntartók könnygázt vetettek be a zavargás felszámolására.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft