Az észak-koreai állami lap egész egyszerűen halálra ítélte Trumpot
A szürreális halálbüntetés egy észak-koreai állami lapban jelent meg, miután Donald Trump amerikai elnök ázsiai körútján Kim Dzsongun észak-koreai vezető kegyetlen diktatúrájáról beszélt, ezért a sértésért pedig az észak-koreai nép szerint halál jár, írta az Independent.
Jobb, ha tudja, hogy az észak-koreaiak szerint ő egy halálra ítélt ocsmány bűnöző
- írta a Rodong Sinmun nevű észak-koreai állami lap.
A vezércikk emellett gyávának is nevezi Trumpot, amiért a rossz időre hivatkozva lemondta az észak-koreai határlátogatását. Szerintük az amerikai elnök szimplán csak megijedt az észak-koreai sereg nagyságától.
Trump az elmúlt napokban 12 napos ázsiai körúton vett részt, amelyen a többi között az észak-koreai fenyegetésekről és Kim Dzsongun nukleáris fegyvereiről volt szó. A látogatás végén tőle megszokottan posztolt is a Twitterre: "Miért sértene meg engem Kim Dzsongun azzal, hogy öregnek hív, amikor én SOSEM nevezném őt alacsonynak és kövérnek?"
A Rodong Sinmun híres arról, hogy az állam szócsöveként működik, és nem először támadta cikkeiben Trumpot, korábban például pszichopatának és veszett kutyának is nevezte őt.