Jenő
3 °C
8 °C

A hadsereg átvette a hatalmat Zimbabwében

K  AP20171115011

Fontosabb részletek:

  • Szerdára virradóra vértelen katonai hatalomátvétel zajlott le Zimbabwében.
  • A történtek szinte biztosan a diktatórikus Mugabe-rezsim végét jelentik.
  • Mugabét a hadsereg az elnöki rezidencián tartja fogva.
2017.11.15. 05:27

Zimbabwei katonai vezetők szerdán először tagadták az állami televízióban, hogy az 1980 óta a kelet-afrikai ország élén álló Robert Mugabe ellen puccs lenne folyamatban. Pár órával később azonban bejelentették, hogy átvették a hatalmat Mugabe kormányától, Mugabénak pedig megtiltották, hogy elhagyja el a rezidenciáját. Az állami közmédia-műsorszóró székhelyét korábban katonák foglalták el, a főváros Harare utcáin harckocsik jelentek meg, az északi városrészben ágyúlövéseket és három nagy robbanást lehetett hallani. Lövöldözés volt Mugabe rezidenciájánál is.

Hogy a hatalomátvételen túl pontosan mi történik, azt egyelőre nem tudni. A katonák szerint "bűnözők" ellen léptek fel a 93 éves Mugabe köreiben, és a művelet végeztével minden visszatér a normális kerékvágásba. A BBC szerint azonban valójában Mugabe embereit gyűjtik be, és minden jel arra mutat, hogy puccs zajlik, valójában már nem ő a hatalom birtokosa. Ezt látszik megerősíteni, hogy Mugabe nem szólalt meg. A katonák azt állítják, hogy az elnök és családja jól van, a hadsereg gondoskodik a biztonságukról.

A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű párt, amely a Mugabe vezette Zanu-PF legjelentősebb belpolitikai ellenfele volt az utóbbi két évtizedben, közleményben fejezte ki a reményét, hogy a hadsereg beavatkozása elvezet egy "stabil, demokratikus és haladó nemzetállam megteremtéséhez". A zimbabwei függetlenségi háború veteránszövetségének vezetője, Chris Mutsvangwa üdvözölte a hadsereg lépését mint "a hatalommal való arcátlan visszaélés vértelen korrekcióját", egy "szakadék szélén álló ország megmentését".

Zimbabwe dél-afrikai nagykövete korábban alaptalannak nevezte a puccs lehetőségéről szóló értesüléseket, és a közösségi médiát okolta az erről szóló híresztelések lábra kapásáért. "Igazából semmi sem történik" – szögezte le. A 37 éve hatalmon lévő államfő kedden a fővárosban tartózkodott a heti kormányülésen. Mugabe egyik munkatársa akkor még úgy nyilatkozott, az államfő rendben végzi tevékenységét.

A hatalomátvétel egyelőre vértelen, bár az Indexnek egy, a bizonytalan helyzet miatt név nélkül nyilatkozó hararei újságíró azt mondta, hogy a helyi műsorszóró-közmédia székházába, a ZBC-be benyomuló katonák nem csak megrángatták, de meg is verték az ott dolgozókat. A robbanásokat és az ágyúzajt a katonaság az intézkedéseinek ellenállóknak tulajdonította.

Az Egyesült Államok nagykövetsége ideiglenesen bezárt, munkatársait és az országban tartózkodó amerikai állampolgárokat arra kérték, hogy maradjanak otthon további értesítésig.

A hatalomátvétel közvetlen előzményeként hétfőn Constantino Chiwenga vezérkari főnök nyíltan azzal fenyegetett, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a Zanu-PF kormánypárton belül a függetlenségi harcban részt vett veteránok ellen, aminek véget kell vetni. Bejelentése miatt már kedden katonai puccsról szóló híresztelések kaptak lábra.

Az AP amerikai hírügynökség kedden azt írta: gyakorinak számít, hogy harckocsik haladjanak a főváros irányába vezető útvonalon, ám az időzítés tovább fokozza az Emmerson Mnangagwa zimbabwei alelnök menesztését követően kialakult feszültséget. A sokáig Robert Mugabe elnök utódjának tartott Mnangagwát a múlt héten váltották le, miután összekülönbözött az elnök feleségével, Grace Mugabével, aki így ideális helyzetbe került, hogy ő lépjen a 93 éves államfő örökébe.

Mnangagwát azzal vádolták meg, hogy a hatalom átvételére szőtt összeesküvést. A hadsereg mai akciója viszont az elemzők szerint Mnangagwa hatalomra kerülését készítheti elő. Ha esetleg mégsem ő lesz végül az új vezető, a Mugabe-család uralmának valószínűleg akkor is vége.

Grace Mugabe erős bázist épített ki magának a Zanu-PF befolyásos ifjúsági szervezetében, így viszont konfliktusba került a függetlenségi háború veteránjaival, akik egykor kivételezett helyzetet élvezhettek a párt soraiban, de az utóbbi években sorra kikerültek a kormányzati és a párttisztségekből. Értesülések szerint az időközben külföldre menekült Mnangagwa több mint száz állítólagos híve ellen készültek fegyelmi eljárást indítani.

Az Indexnek nyilatkozó újságíró szerint annak Zimbabwéban lényegében mindenki örülne, ha a – diktatórikus és legendásan korrupt – Mugabe-korszak lezárulna, és ebből a szempontból nagy az optimizmus. A katonai kormányzástól azonban sokan tartanak, nem véletlen, hogy a katonák is átmeneti állapotról beszélnek, tartva a hazai és a nemzetközi közvéleménytől. A legtöbben a helyzet normalizálódásban bíznak és abban, hogy hamarosan legitim új vezetése lesz az országnak. (MTI, BBC)

(Borítókép: Katona egy páncélos járműnél a Robert Mugabe zimbabwei elnök irodájához vezetõ úton Hararében 2017. november 15-én miután a hadsereg közölte az általa elfoglalt ZBC állami televízióban hogy átvette az ország irányítását Mugabe kormányától. fotó: Tsvangirayi Mukwazhi / MTI / AP)

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft