Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Putyin: A hadiiparnak fel kell készülnie

2017.11.23. 16:30

„Feltétlenül szükséges még egyszer megvizsgálnunk a védelmi cégek lehetőségeit a hadiipari termelés növelését illetően" – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Szocsiban katonai vezetők és és a hadiipari vállalatok képviselőinek részvételével tartott konferencián.

„Megjegyzem, hogy a gazdaságnak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén növelni tudja a védelmi ágazat termelését. Ez a képesség az ország katonai védelmének elsődleges feltétele. Erre készen kell állnia minden stratégiai és egyszerűen méreténél fogva fontos vállalatnak, függetlenül a tulajdonosi szerkezettől" – mondta.

Putyin szerint ezt már kiemelte 2015-ben is, amikor utasítást adott a termelés modernizálására, különböző felszerelések és eszközök felhalmozására, valamint a csapatok szállításának biztosítására.

Kedden Putyin arról beszélt, hogy az orosz hadseregnek kell rendelkeznie a legjobb felszereléssel a többi országhoz képest. „Ha győzni akarunk, akkor jobbnak kell lennünk" – mondta.

Oroszország költi a harmadik legtöbbet a világon a hadseregre, írja a Vice. Ez tavaly közel 70 milliárd dollárt jelentett. Ugyanakkor ez még mindig messze elmarad az Egyesült Államok 611 milliárd dollárjától és Kína 215 milliárdjától.