Orosz légicsapás végzett több civillel Szíriában
A brit Syrian Observatory For Human Rights (SOHR) jelentése szerint két szíriai városban is légicsapás végzett összesen legalább 57 civillel vasárnap. Az egyik városban az oroszok, a másikban a szír rezsim bombázott – írja a CNN.
A szervezet beszámolója szerint a Deir ez-Zór tartományban lévő, az Iszlám Állam által megszállt al-Shaafa városában 34 civillel, köztük 15 gyerekkel végzett egy orosz légicsapás, a halottak száma pedig tovább növekedhet, ugyanis a sebesültek közül sokan kritikus állapotban vannak.
Az orosz védelmi tárca vasárnap adott ki közleményt, mely szerint orosz hadászati bombázók mértek csapást terroristákra Deir ez-Zór tartományban, és minden kijelölt célt sikerült is megsemmisíteni, azt azonban nem tudni, hogy az al-Shaafát ért légicsapás is ezek közé tartozott-e.
A másik csapás Damaszkusz egyik, lázadók által tartott külvárosára mérte a szíriai rezsim, itt a szervezet szerint 23 áldozat volt, köztük 6 gyerek. A területen több, iszlamista felkelőkből álló csoport is jelen van, és több mint 4 éve a kormányerők ostromgyűrűjében van. Az, hogy ide is légicsapást mértek, azért aggasztó, mert a kelet-gútai régió egyike a májusban kijelölt négy deeszkalációs zónának, így az itt lakók elméletileg védve vannak a harcoktól.
A területen ennek ellenére elég rossz a helyzet, a WHO egyik képviselője szerint az ott lakók hónapok óta nélkülöznek, jelenleg pedig már odáig fajult a helyzet, hogy emberek százai fognak meghalni, ha nem kapják meg a megfelelő orvosi ellátást.
A vasárnapi légicsapások azért jöttek különösen rosszkor, mert éppen kedden kezdődött volna az ENSZ által elősegített béketárgyalások első megbeszélése Genfben.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.