Leszakadt egy híd Romániában, vagonok zuhantak a mélybe

2018.08.12. 12:49

Leszakadt egy javítás alatt levő vasúti híd, és szakadékba zuhant a dél-romániai Craiova közelében vasárnap reggel egy biodízelolajat szállító tehervonat öt vagonja. A balesetben senki nem sebesült meg - írja az MTI. 

A romániai hírtelevíziók és hírügynökségek közlése szerint a 23 tartályvagonnal közlekedő tehervonat a 900-as romániai fővonalon a Kürtös-Lökösháza határátkelő felé tartott, amikor Craiovától mintegy tíz kilométerre, Carcea település közelében egy húsz méter magasan haladó völgyhíd beszakadt a szerelvény alatt. 

A vonat - egyelőre nem ismert okokból - a völgyhíd javítás alatt álló vágányára futott rá, amelyen korábban mintegy száz méteren felbontották a síneket. A mozdony és a szerelvény első vagonja ennek ellenére átjutott a völgyhídon, ám a következő vagonok terhe alatt mintegy ötven méter hosszan beszakadt a híd. Öt vagon zuhant a mélybe, két vagon a zuhanás határán áll. 

A romániai katasztrófavédelem illetékesei közölték: nincs robbanásveszély. A hatóságok most azon fáradoznak, hogy megakadályozzák az egyik tartálykocsiból kifolyt olaj továbbterjedését, vagyis hogy ne jusson a vizekbe és a termőtalajba. 

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a mozdonyvezető ittas volt: leheletében 0,72 milligramm/liter alkoholt mutattak ki. A vasúti fővonalon várhatóan több mint 24 óráig szünetel a forgalom.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport