Hóvihar söpörte el az alaptábort, kilenc hegymászó meghalt a Himaláján

2018.10.13. 08:19

Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben. A hegymászók táborát egy heves hóvihar söpörte el, kilencedik társuk eltűnt.

A nepáli rendőrség bejelentése szerint a péntek éjjeli vihar lerombolta a csúcs megmászására készülők alaptáborát. Az öt dél-koreai hegymászó és 4 nepáli vezetőjük október eleje óta a 7193 magas hegy lábánál táboroztak derült időre várva, hogy folytassák a mászást.

Azután kezdtek el kutatni a hegymászók után, hogy 24 órán át nem kaptak róluk hírt. Szombaton kora reggel helikoptereket küldtek az öt dél-koreai hegymászó és négy nepáli vezetőjük felkutatására, a gépek azonban a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudtak leszállni.

Úgy gondoljuk, hogy hóvihar okozta a tragédiát, mert a fák ágai le voltak törve és a sátrak összedőltek. Az áldozatok holtteste szanaszét hever

mondta a nepáli szóvivő a hírügynökségeknek.

Egy helikopternek végül sikerült leszállnia rövid időre a tábor közelében, de nem tudták kimenteni a holttesteket. A vihar mindent széthordott, a sátrakat elfújta a szél. Túl hideg van ahhoz, hogy folytatni tudják a kutatást – mondta Sziddharta Gurung pilóta.

A tábor egynapi gyalogjárásra van a legközelebbi falutól. Rendőrök gyalogszerrel is megpróbálnak eljutni a hegymászók alaptáborába – írja az MTI. Egy mentőcsapat vasárnap szintén visszatér a helyszínre, ha az időjárás megengedi.

A ritkán megmászott Gurdzsa az Anapurna-hegységben, Katmandutól nagyjából 200 kilométerre nyugatra található, a Dhaulagiri, világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa mellett.  A térségben gyakoriak a lavinák. A Gurdzsára eddig úgy harminc hegymászónak sikerült feljutnia, 1969-ben hódította meg először egy japán hegymászócsoport.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport