11 üzenetet váltott a szaúdi trónörökös az újságíró gyilkosainak vezetőjével

2018.12.01. 23:20

Tizenegy üzenetet váltott Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös a Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót meggyilkoló csoport vezetőjével a bűncselekmény elkövetését megelőzően és röviddel utána - közölte szombaton a Wall Street Journal amerikai hírlap, amelynek munkatársai betekintést nyertek a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vizsgálatának titkosított anyagába, írja az MTI.

A CIA információira hivatkozva a lap azt írta, hogy a trónörökös a 11 elektronikus üzenetet Szaúd al-Kahtaninak, volt tanácsadójának küldte, aki a Hasogdzsi - értesülések szerint különös kegyetlenséggel történt - meggyilkolására, majd a bűncselekmény eltussolására Rijádból érkezett 15 fős csoportot irányította.

Az üzenetek tartalma egyelőre nem ismert.

A lap jelentése szerint Mohamed bin Szalmán tavaly augusztusban arról beszélt belső körének tagjaival, hogy ha Hasogdzsit nem is sikerülne visszacsábítani Szaúd-Arábiába, talán egy harmadik országba lehetne őt csalogatni. A WSJ nem tudta megerősíteni a CIA erre vonatkozó információját, de megjegyezte, illeszkedik a történtek láncolatába.

A vizsgálat alapján a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a trónörökösnek köze volt a gyilkossághoz, amelyet vélhetően személyesen rendelt el. Mindazonáltal a hírszerzés elismeri: nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Mohamed bin Szalmán utasítást adott a gyilkosságra.

A szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának általa borzalmasnak nevezett részleteiről beszélt a török külügyminiszter november végén. Mevlüt Çavuşoğlu a Süddeutsche Zeitung német lapnak adott interjút. 

„Hét perc alatt végeztek vele. Előre kitervelt gyilkosság volt” – mondta a török diplomáciai tárca vezetője, miután meghallgatta a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkosságról készült hangfelvételeket. „Hallani lehet, ahogy az igazságügyi orvosszakértő a többieket utasításokkal látja el, hogy hallgassanak zenét, miközben feldarabolja a holttestet.

Érezni lehet, hogy élvezi az egészet

– mondta Cavusoglu.

A szaúdi abszolút monarchiával szemben kritikus, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság napján 15 szaúdi állampolgár érkezett Rijádból Isztambulba, és aznap éjjel távoztak is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport