Két tinédzsert késeltek halálra a hétvégén Angliában

2019.03.04. 17:13 Módosítva: 2019.03.04. 19:06

Két újabb tinédzsert késeltek halálra Nagy-Britanniában a hét végén. A mostani áldozatokkal együtt 24-re emelkedett az idei késelések halálos áldozatainak száma – írja az MTI.

Sajid Javid brit belügyminiszter közölte: a héten találkozik a rendőrfőnökökkel, hogy az értelmetlen erőszaknak véget vető intézkedésekről tárgyaljanak.

Fiatal embereket gyilkolnak meg országszerte, ez így nem mehet tovább.

A rendőrség szerint a késelések elszaporodása egy olyan országban, ahol nehéz fegyverhez jutni, több tényezőre vezethető vissza, ezek között van

  • a kábítószeres bandák közötti vetélkedés,
  • a fiataloknak nyújtott támogatások csökkentése,
  • a közösségi médiában megjelenő provokációk.

A késelések közül sokat London szegénynegyedeiben követtek el, és az esetek fontos belpolitikai kérdéssé váltak, miután tavaly rekord számban követtek el ilyen bűncselekményt. A 16 éves és annál fiatalabb megkéselt kiskorúak száma 93 százalékkal nőtt 2016 és 2018 között.

A rendőrség ugyanakkor létszám- és pénzgondokkal küzd a Theresa May kormánya által bevezetett megszorító intézkedések miatt.

A hét végén a 17 éves Yousef Ghaleb Makki iskolást késelték meg egy Manchester környéki faluban, amikor egy barátját látogatta meg. Két 17 éves fiút vettek őrizetbe a gyilkosság gyanújával. Jodie Chesney 17 éves cserkészlányt pedig egy parkban szúrták agyon London keleti részében. A családja véletlenszerűnek és minden ok nélkülinek nevezte a meggyilkolását.

Két hete három kamaszt késeltek meg Birminghamben, egy magasrangú rendőrségi vezető szerint Nagy-Britannia országos vészhelyzettel néz szembe.

A késelések többségét a legszegényebb negyedekben követik el, ahol magas a bűnözés. A 2018 márciusát megelőző év során összesen 285 késsel és más szúró fegyverrel elkövetett támadást követtek el, a legtöbbet 1946 óta, amióta a belügyminisztérium az ilyen fegyverrel elkövetett gyilkosságok jegyzékét vezeti. A 2008 márciusát megelőző évben volt a legtöbb halálos kimenetelű késelés: 268. A fővárosi rendőrség szerint idén Londonban 19 gyilkosságot követtek el.

A kormány közölte, hogy egy sor intézkedést hozott a fiatalkorú erőszakos bűnözés visszaszorítására, közöttük 200 millió fontos (73,8 milliárd forint) ifjúsági alap létrehozását és a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések független felülvizsgálatát. További 970 millió fonttal (358 milliárd forint) megemelik a rendőrség költségvetését.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport