Szexszekta lehet a német számszeríjas gyilkosságok hátterében

000 1GE85U
2019.05.15. 20:56
Két gyilkossági eset, ötszáz kilométerre egymástól Németországban. Az egyiknél nyilvánvaló a halál oka, a másiknál nem, az indíték pedig mindkét esetben ismeretlen. Ami biztos, hogy van közös szereplő, és lehetséges, hogy az áldozatok egy szexszekta tagjai voltak.

Péntek este 10 órakor egy 53 éves férfi és két társa, egy 30 és egy 33 éves nő becsekkoltak egy panzióba a bajorországi Passau környékén, az osztrák-német határ közelében. Előtte két órával telefonon foglalt az egyik nő maguknak egy háromágyas szobát három éjszakára, reggeli nélkül. A második emeleti 20-as szobához kaptak kulcsot, majd elkezdtek kipakolni a fehér Renault pick-upjukból –

mint utóbb kiderült, táskáikban csak három számszeríjat hoztak fel.

A férfi öltönyével és fehér szakállával komoly, de furcsa férfinak tűnt, mondta a hotel többi vendége a BBC-nek. A két feketébe öltözött nővel azonban állítólag igen durván bánt. A vendégek a szállásért előre kifizettek 300 eurót, majd mielőtt felmentek volna szobájukba, vettek egy üveg kólát és egy vizet, majd udvariasan jó éjt kívántak. A tudósítások szerint ez volt az utolsó alkalom, amikor a három személyt élve látták.

Fél nappal később, szombat délelőtt fél 12-kor kopogott a szobalány a 20-as szoba ajtaján, majd mikor résnyire benyitott, egy testet látott az ágyon fekve. „Valaki odatett egy bábut” – mondta kolléganőjének, akivel később csak egy lépéssel mentek beljebb a szobába, amikor látták, hogy ennél jóval komolyabb esetről van szó. Egyből hívták felettesüket, aki megdöbbent a látványon: az 53 éves férfi és a 33 éves nő kéz a kézben feküdtek az ágyon, testükből mindenhonnan nyilak álltak ki. Míg a padlón a 30 éves nő hevert egy vértócsában, a nyakát szintén egy nyíl szúrta át. Az ágyban talált két áldozat egy-egy végrendeletet is hagyott maga után, de nem tudni, mi áll bennük.

Összefüggő eset, félezer kilométerrel arrébb

Éppen, hogy elterjedt a hír a német sajtóban, hétfőn újabb fejlemény érkezett az esethez. Az ország másik végében, az alsó-szászországi Wittingenben ugyanis két újabb halottra bukkantak a nyomozók a panzióban nyakon lőtt 30 éves nő lakásán: egy 35 éves nő és egy 19 éves lány holtteste már napok óta ott feküdhetett. Rajtuk külső erőszak nyomait nem látták, és nem találtak sem íjakat, sem nyilakat a lakásban.

Templomos zászló, véres manöken, harci fejsze

Egy bizarr hely a westerwaldi Hachenburgban – így jellemzi a dpa német hírügynökség beszámolója Torsten W. középkori jellegű boltját. Eredetileg a férfi tulajdonában volt a hely, amit viszont Daily Mail szerint egy évvel ezelőtt eladott egy ismeretlennek. A tulajdonosváltás ellenére továbbra is itt dolgozott az üzletben, aminek ablakában egy manöken-baba támasztja a pultot, fekete nejlonharisnyában, véresen összemaszatolva. Karjai és lábai közt kék kötelek, nyaka körül pedig egy lánc lóg. Egy tábla hirdeti a bejárati ajtón a kardvívó edzések időpontját: ezeket minden kedden és csütörtökön tartják meg. Hátul egymásra pakolt üres fadobozok látszanak, mellettük, a kandalló felett a templomos lovagok zászlajai és egy harci fejsze van kiakasztva.

Kedden jöttek ki végül az öt áldozat boncolási eredményei, amelyekről a Bild is beszámolt. Eszerint mind az öten Rajna-vidék-Pfalz tartományból származtak, a Köln és Frankfurt között félúton fekvő Hachenburgból. A panzióban meggyilkolt három áldozat egyazon sportegylet tagja volt, és egy hobbi kötötte össze őket – a középkor. Lovagi tornákat megidéző játékokon vettek részt a lap szerint, sőt: az 53 éves Torsten W.-nek egy középkori témájú boltja volt, ahol bárdokat, késeket, páncélokat árult, a helységben pedig kardvívást is tanított.

A férfi piercingeket viselt, karjára pedig egy alkimista szimbólum volt tetoválva. Kézen fogva feküdtek az ágyban a 33 éves Kerstin E.-vel, amikor számszeríjjal mindkettejük szívébe egy-egy nyílvessző hatolt. Ezek után még többször lőtt a gyilkos az áldozataiba, a férfinek a homlokából is nyílvesszők álltak ki.

A harmadik vendéget a szobában, a 30 éves Farina C.-t csak egy nyíllövés érte, de az belefúródott a torkába, ami elég volt ahhoz, hogy belehaljon sérülésébe. A nő egy pékség üzletvezetője volt, az ő lakásán az észak-németországi Wittingenben pedig beazonosították a másik két áldozatot is.

A két nőt már korábban megölhették, erre utal az, hogy a wittingeni lakásban régóta nem járt senki, a hozzá tartozó postaláda tömött volt, a környékén pedig jellegzetes szag terjengett. Arról, hogy a két nő halálát mi okozta, nem adtak ki egyelőre információt. A 35 éves Gertrud C. egy környékbeli általános iskola tanítónője volt, és az ő nevére volt írva a lakás – egyúttal házastársa is volt a panzióban torkon lőtt nőnek. 2017-ben keltek egybe, és viselték azóta ugyanazt a vezetéknevet, írja a Focus. Velük együtt élt egy 19 éves lány, Carina U., aki szintén 2017-ben elköltözött a szüleitől, és egy küzdősportegyletben került kapcsolatba a megölt férfivel.

Szektába szökhetett szülei elől

Carina szülei a német RTL-nek elmondták, hogy miután lányuk megismerkedett a férfival, teljesen eltávolodott addigi barátaitól, környezetétől, feketére festette a haját, és minden idejét az egyletben töltötte. Sőt, saját kérésére egy gyámügyi intézetbe költözött el otthonról évekkel ezelőtt, szülei pedig innentől kezdve alig találkoztak vele. Miután nagykorú lett, a gyámügy is levette róla a kezét, és feltételezhetően az ötvenes Torstennel még szorosabb kapcsolatba került – azért csak feltételezhetően, mert szüleivel Carina tizennyolcadik születésnapja után minden kapcsolatot megszakított.

A német RTL információi szerint azonban nem a sport szeretete hozta össze a férfit Carinával és a további áldozatokkal: forrásaik szerint a férfi fizikai erővel és manipulációval irányította őket, ugyanis

mind a négy nő egy szexszekta tagja volt, ahová gurujuk és tanítómesterük, az 53 éves Torsten W. vezette be őket.

Egyelőre nem tudni biztosan, ki lőtt le kit, de feltételezhető, hogy a 30 éves Farina C. megölte a két wittingeni lakótársát, köztük a saját házastársát is, majd a panzióban megölte az ágyon talált férfit és nőt, utána torkon lőtte magát. A Daily Mail arról ír, hogy egy ausztriai lovagi tornáról utazhattak haza, amikor megálltak Passauban a panziónál. Az is kérdéses, hogy csoportos vagy kiterjesztett öngyilkosságról van-e szó, esetleg egy megrendelt gyilkosságról, az ügyészség ugyanis a Bild szerint ezt sem zárja ki. A csoportos öngyilkosságban minden tag önszántából hajtja végre tettét, kiterjesztett öngyilkosság esetén viszont a bevont résztvevő nem akarja elkövetni azt, a cselekvő mégis megöli, rákényszeríti vagy ráveszi.

Megkérdezett szakértők szerint akár egy hatodik személy is közreműködhetett az ügyben, aki megrendelte a gyilkosságokat, és akinek az érdekében állt az öt nő és a férfi halála. Ez viszont végképp tisztázatlan a hatóságok előtt, így egyelőre semmilyen indokról vagy motivációról nincs hír a német sajtóban, a folyamatban lévő nyomozás pedig még jó ideig eltarthat.

Németországban közel 1,35 millió tagot számlál a Deutscher Schützenbund (Német Védszövetség), ami magában foglalja a sportlövészeket, íjászokat és a hagyományőrzőket is. Közülük mindegy háromezren használnak számszeríjat a hivatalos adatok szerint, amiket 18 éves kortól szabadon is lehet vásárolni, bár a fegyvertörvények a használatukat a „lőfegyverekkel egyenértékű” szabályok közé szorítják, írja a Spiegel. A rendőrség a nyomozás során az egyik számszeríjhoz egy blokkot is talált, ami alapján az eszközt nem sokkal a gyilkosság előtt vették meg Ausztriában.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport